Szörnyű bűntetteket követtek el ezek a sztárok: emberölés és bántalmazás

bűntény Amy Locane Phil Spector sztárok Lane Garrison Will Smith autóbaleset Shelley Malil emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírességek gyakran válnak példaképpé, olykor pusztán azért, mert ismertek. Nem mindegyikük érdemli meg azonban, hogy ajnározzák őket, legalábbis nem minden cselekedetük példamutató. Az alábbi hírességek szörnyű bűncselekményeket követtek el, és egy-két kivétellel még csak meg sem bűnhődtek igazán értük.

Will Smith

Will Smith Forrás: National Geographic

Csúnya bűncselekmény részesévé vált Will Smith, amikor még csak 20 éves volt. A színész egy csoporttal együtt nagyon helybenhagyott egy lemezpromóciókkal foglalkozó embert. Annyira megverték a férfit, hogy az fél szemére megvakult. Willnek csak egyetlen éjszakát kellett ugyan emiatt a börtönben töltenie, később is élete legrosszabb pillanataiként hivatkozott a történtekre.


Shelley Malil

Shelley Malil Forrás: Getty Images

Az 54 éves színészt a 40 éves szűzből vagy éppen a Kedvenc marslakómból ismerhetik az emberek, és még többen azért, mert borzalmas és brutális dolgot művelt a barátnőjével: megpróbálta megölni. Több mint 20-szor döfte a nőbe a kést, miután meglátta őt a kertjükben egy férfival. Miközben a színész megpróbálta meggyilkolni a barátnőjét, a nő gyermekei a házban voltak. Állítólag Shelley azt mondta a kihallgatásán, hogy nem sérülést akart okozni a nőnek, hanem meg akarta gyilkolni. 2010-ben ítélték el a tettéért a színészt, de 8 év után szabadult a börtönből.


Phil Spector

Phil Spector 1997-ben Forrás: AFP/Michael Stephens

Az egyik legnevesebb producernek számított Phil Spector. Olyan emberekkel dolgozott együtt, mint Elvis Presley, Tina Turner és a Ramones nevű zenekar, mégsem munkái miatt fognak rá emlékezni az emberek, hanem azért, mert bűnösnek találták egy színésznő meggyilkolásában. Lana Clarksont a férfi kaliforniai otthonában találták meg holtan. A gyilkosság 2003-ban történt, ítélet azonban csak 2009-ben született: 19 év börtönbüntetést kapott, tehát jelenleg is a büntetését tölti. 2028-ban szabadulhat, 88 évesen.


Amy Locane

Amy Locane Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Amanda Edwards

A Melrose Place színésznőjét gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélték el. 2010 nyarán okozott autóbalesetet, amelyben egy idős nő meghalt, annak férje pedig súlyos sérülést szenvedett. A színésznő erősen ittas volt, amikor karambolozott, ám ennek ellenére csupán 3 évet kapott, az ítélete még a fellebbviteli bíróság szerint is túlságosan enyhe, ezért a színésznő ügyét újratárgyalják egy új bíróval.


Lane Garrison

Lane Garrison Forrás: AFP/Getty Images/Brad Barket

A szökés egykori sztárja többször került börtönbe az élete során, úgy tűnik, ő sem mások, sem a saját hibájából nem képes tanulni, vagy csak megszokta a környezetet a sorozat alatt. 2006-ban egy ember halálát okozta, miután részegen, bekokainozva karambolozott autójával. 40 hónap börtönbüntetésre ítélték, később pedig családon belüli erőszak miatt került be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.