Feladta a versenyt Bán Norbert, az Exatlon Hungary játékosa

TV2 feladás Bán Norbert Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb játékos adta fel az Exatlon Hungary című versenyt, ezúttal Bán Norbert búcsúzott önszántából. Úgy döntött, nem kockáztatja az egészségét.

Bán Norbert artista feladta az Exatlon Hungaryt, méghozzá az egészsége miatt. Úgy döntött, az épsége fontosabb, mint a játék. Megsérült a térde, de nem ez volt az egyetlen testrésze, amivel problémája volt.

Feladta a versenyt Bán Norbert Forrás: TV2

"Két hete úgy versenyeztem, hogy a vállam nem volt rendesen a helyén, így fel kell keresnem egy csontkovács specialistát, hogy a helyére tegye. Emellett az egyik ujjam is megrándult, a könyökömön is van sérülés, ami azért érdekes, mert eddigi pályafutásom során egy kezemen meg tudom számolni, hány alkalommal kellett orvoshoz mennem. Ebből látszik, hogy az Exatlon mennyire kemény kihívás" - árulta el a Blikknek Bán Norbert.

Sebestyén Balázsék is megemlékeztek Andy Vajnárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190121-sebestyen-balazsek-is-megemlekeztek-andy-vajnarol.htmlSebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani a Rádió 1 reggeli műsoárban emlékeztek meg néhai főnökükről, Andy Vajnáról. TV + Sztárok--Andy Vajnát állítólag az ágya mellett találták meg - már nem sikerült újraélesztenihttp://www.life.hu/sztarok/20190121-andy-vajnat-allitolag-az-agya-mellett-talaltak-meg-mar-nem-sikerult-ujraeleszteni.htmlAndy Vajna január 20-án tragikus hirtelenséggel otthonában hunyt el. Információk szerint állítólag az ágya előtt esett össze.TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoVV Adri legyőzte a párbajon VV Lacikát: interjú a kiesővelhttp://www.life.hu/sztarok/20190121-vv-adri-legyozte-a-parbajon-vv-lacikat-interju-a-kiesovel.htmlJanuár 20-án megtörtént a ValóVilág9 következő párbaja, ahol Adri és Lacika csaptak össze.TV + SztárokOrigoÍgy búcsúztak a magyar sztárok Andy Vajnától: fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20190121-igy-bucsuztak-a-magyar-sztarok-andy-vajnatol-fotok.htmlJanuár 20-án, tragikus hírtelenséggel hunyt el otthonában Andy Vajna, akit túlzás nélkül egy ország gyászol. A haza sztárok is szívszorító szavakkal búcsúztatták a filmlegendát.TV + Sztárok--Palácsik Lilla is elbúcsúzott nővére, Tímea férjétől, Andytőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190120-palacsik-lilla-is-elbucsuzott-novere-timea-ferjetol-andy-vajnatol.htmlFérje, Visváder Tamás után Palácsik Lilla is posztot tett közzé, amelyben megemlékezik testvére, Timi férféről, Andyről. TV + SztárokOrigoAndy Vajnától búcsúzik Hollywoodhttp://www.life.hu/sztarok/20190120-andy-vajnatol-bucsuzik-hollywood-szineszek.htmlHollywood "egy forradalmi erejének, kedves barátjának" nevezte Arnold Schwarzenegger a vasárnap elhunyt Andy Vajnát, akivel az 1991-ben bemutatott Total Recall - Az emlékmás című és a Terminator 3.: A gépek lázadása című filmjében dolgozott együtt.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.