Ashley Olsent a kedvesével kapták le a lesifotósok

boldogság Mary-Kate Olsen Olsen ikrek szerelem Ashley Olsen változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi években igencsak visszavonultak a nyilvánosság elől az Olsen ikrek. Díjátadókon, nyilvános eseményeken néha készül róluk 1-1 fénykép, amelyeken látszik, hogy nagyon megváltoztak. Most Ashelyt kapták lencsevégre a lesifotósok, és nagyon boldognak tűnik. 

Legutóbb decemberben cikkeztünk Mary-Kate és Ashley Olsenről, akik az utóbbi években visszavonultak a nyilvánosságtól. 2004-ben úgy döntöttek, hogy nem forgatnak több filmet, azóta inkább divattervezői karrierjükre koncentrálnak.

Decemberi közös fotójukon jól látszik, hogy ami a plasztikai beavatkozásokat illeti, Mary-Kate egy kissé túlzásba esett, már nem hasonlítanak annyira egymásra a testvérével. Ashley pedig a Lyme-kórral is megküzdött.

Most Ashleyt kapták lencsevégre a szerelmével, Louis Eisnerrel. New York Tribeca negyedében jöttek ki épp egy bárból egy baráti társasággal. Rég láthattuk utoljára ilyen boldognak a lányt.

Ashley Olsen nagyon boldognak tűnik kedvesével Forrás: NORTHFOTO/TheImageDirect.com/Theimagedirect.Com

Liu Shaolin Sándor és Péterffy Lili egymásba szerettekhttp://www.life.hu/sztarok/20190116-liu-shaolin-sandor-es-peterffy-lili-egymasba-szeretett.htmlÚgy tűnik, Liu Shaolin Sándor az X-Faktorban feltűnt Péterffy Lilivel jár. TV + Sztárok--Koholák Alexa tagadja a vádat, amely szerint szélhámosság folyna spirituális központjukbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190116-koholak-alexa-tagadja-a-vadakat-miszerint-szelhamossag-folyna-spiritualis-kozpontjukban.htmlKoholák Alexa tiszta vizet öntött a pohárba nem sokkal az után, hogy szélhámossággal vádolták meg őt és a férjét. TV + SztárokOrigoShane Tusup megtörte a csendet: hosszú hónapok után most először írt a közösségi oldalárahttp://www.life.hu/sztarok/20190116-shane-tusup-megtorte-a-csendet-hosszu-honapok-utan-most-eloszor-irt-a-kozossegi-oldalara.htmlShane Tusup hosszú hónapok után végre megtörte a csendet: egy hosszú bejegyzést írt a közösségi oldalára. TV + Sztárok--Ennyit változott Ábel Anita az elmúlt 10 évben - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190116-ennyit-valtozott-abel-anita-az-elmult-10-evben.htmlÁbel Anita a közösségi oldalán mutatta meg, hogyan is nézett ki 10 évvel ezelőtt. TV + SztárokOrigoBalázs Klári és Korda György könyvben reagálnak az énekes melegségéről szóló pletykákrahttp://www.life.hu/sztarok/20190116-balazs-klari-es-korda-gyorgy-konyvben-reagalnak-az-enekes-melegsegerol-szolo-pletykakra.htmlKorda György nem tud szabadulni attól a hazugságtól, ami szinte a pályája eleje óta kísérti őt. Azt terjesztik róla, hogy nem a nőket szereti. TV + Sztárok--Majka a visszavonulást tervezgeti, Amerikában kezdhet új életethttp://www.life.hu/sztarok/20190116-majka-a-visszavonulast-tervezgeti-amerikaban-kezdhet-uj-eletet.htmlA Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.