ValóVilág 9: Zsuzsu és Reni barátságának vége?

VV Vivi vita konfliktus ValóVilág 9 barátság VV Reni VV Zsuzsu VV Greg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte megáll a kés a levegőben, amikor VV Zsuzsu és VV Reni egy helyiségben tartózkodnak. A két lány barátsága megromlott az utóbbi időben, Zsuzsu pedig most meglepő kijelentést tett. 

Greg párbaja óta megromlott a viszony Reni és Zsuzsu között a ValóVilág 9 villájában. A két lány között tapintani lehet a feszültséget.

Zsuzsu most élő adásban tett meglepő kijelentést. "Én úgy gondolom, hogy Greg párbajától fogva nagyon sokat veszekszünk. Próbáltuk mindig megbeszélni, de sajnos nem sikerült kompromisszumot kötni egymás között, úgyhogy én ezt így nem szeretném erőltetni ezt a barátságot. Én kijelentem ország-világ előtt, hogy én ezt itt le is szeretném zárni" – beszélt Renivel való barátságáról Zsuzsu.

"Én meg kijelentem ország-világ előtt, hogy a művésznő eddig bírt színészkedni" – állítja Reni, akit láthatóan nem lepett meg a villatársa monológja. Reni ugyanis úgy véli, hogy Zsuzsu eddig nem az igazi arcát mutatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.