Így érzi most magát Cserhalmi György

2019.01.11. 09:20

Cserhalmi György az utóbbi négy évben szinte a poklot is megjárta. Elvesztette feleségét, többször műteni kellett és egészségi problémái miatt jó ideje nem állhatott színpadon.

Nehéz éveken van túl Cserhalmi György. A színésznek 2014-ben kezdődtek gerincproblémái, azóta a térdét és a gerincét is meg kellett műteni.

Megjártam a hadak útját, az a négy műtét alaposan kikészített. Sorolom. Elsőre a bal térdembe kaptam protézist, majd a gerinccsatornámat kellett szűkíteni. Ne kérdezze, hogy ez mit jelent, legyen elég annyi, nem volt túl élvezetes a beavatkozás. Amikor már arra gondoltam, vége a kórházlátogatásoknak, három csigolyámat cserélték ki, és hogy teljes legyen a paletta, nemrég kaptam egy új térdkalácsot is” – mesélte a Borsnak a színész.

Sokáig húzódik Cserhalmi György visszatéréseFotó: Szabó Gábor - Origo

Cserhalmi Györgynek három évvel ezelőtt újabb súlyos csapást kellett elviselnie, elvesztette imádott felségét, gyermeke édesanyját. Mint mondja, hiányát soha nem fogja tudni feldolgozni. Szerencsére unokái visszaadták az életkedvét, és ma már valamivel jobban érzi magát. Egyelőre azonban a színpadra még nem tudott visszatérni.

Csak ezt a rengeteg elvesztegetett időt tudnám feledni, amit a betegségeim okoztak. Korábban soha nem volt semmi bajom, de valamit mégis rosszul csinálhattam. Mindenesetre még időben jelzett a szervezetem, aminek köszönhetően behúztam egy kicsit a féket. De lassan már a gázpedált is elkezdem nyomni. Persze addig nem vállalok el semmit, ameddig testileg és szellemileg nem kerülök a topra. Ha a két összetevő nincs meg, a színészi játékból majomkodás lesz. Ezt pedig nem akarom.”

Cserhalmi Györgyműtétvisszatérésgyász