Tóth Gabi nekiment a közösségi oldalakat teleposztoló tinilányoknak

Tóth Gabi tinilány vélemény beszólás közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közösségi oldalán fakadt ki Tóth Gabi, aki szerint a mai lányok rossz irányba tartanak, ami a közösségi médiás tevékenységüket illeti. Hosszú bejegyzésben fejtette ki a véleményét. 

„Üzenném az Instát ellepő 13-25 éves kis magamutogató csajsziknak, akiknek életük legnagyobb traumája eddig az volt, hogy a DM-ben pont elfogyott a kedvenc alapozójuk, hogy nagyon cukker, mikor motivációs "gondolatokat" írtok egy termékszponzoros, szemceruzás, szénné filterezett poszt alá, de valahogy teljesen hiteltelen a "bízz magadban, meg tudod csinálni, valósítsd meg az álmaidat, neked is sikerülhet" frázis, mert az igazi motiváció egyrészt az, hogy ti már eljutottatok A-ból B-be a saját poklotokon keresztül. Másrészt pedig nem arra kéne megtanítanotok hatszázezer agyhalott követőt, hogy koplaljanak, frusztrálódjanak és a külsejükre fókuszáljanak, hanem inkább arra kéne felhívnotok a figyelmüket, hogy merjenek segítséget kérni, menjenek önismeretbe/csoportba/terápiába, mert ez a valódi megoldás, nem a 8 réteg vakolat meg a stikában hányás” – írta posztjában Tóth Gabi.

Azt is hozzátette, hogy hatalmas felelősség, ha valakit sokan követnek a közösségi oldalakon, de figyelniük kell arra, hogy valós értékeket közvetítsenek.

A bejegyzéshez Rubint Réka is hozzászólt: „Minden mondattal egyet tudok érteni!!! A mai fiatalok útvesztője a virtuális világ! Snap, Insta, Face, és az isten tudja h még mi...?! Nincs vagy csak alig van személyes kontakt! Elkeserítő! Én visszasírom az én gyerekkoromat ... a gyerekeimnek!” – írta Rubint Réka, aki már 3 gyermek édesanyja. Némelyik kommentelő üdvözölte a szavait, ám voltak olyanok is, akik szerint nem kellene ezzel kapcsolatban véleményt mondani, hiszen az ő gyermekei is aktívak a közösségi oldalakon.

„Neked pont nem kellett volna ide írnod... A te gyerekeid mit csinálnak??” – írta egyikük.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bihari Viktória leírta a lényeget ! Köszi neki! ...üzenném az instát ellepő 13-25 éves kis magamutogató csajsziknak, akiknek életük legnagyobb traumája eddig az volt, hogy a DM-ben pont elfogyott a kedvenc alapozójuk, hogy nagyon cukker, mikor motivációs "gondolatokat" írtok egy termékszponzoros, szemceruzás, szénné filterezett poszt alá, de valahogy teljesen hiteltelen a "bízz magadban, meg tudod csinálni, valósítsd meg az álmaidat, neked is sikerülhet" frázis, mert az igazi motiváció egyrészt az, hogy ti már eljutottatok A-ból B-be a saját poklotokon keresztül, másrészt pedig nem arra kéne megtanítanotok hatszázezer agyhalott követőt, hogy koplaljanak, frusztrálódjanak és a külsejükre fókuszáljanak, hanem inkább arra kéne felhívnotok a figyelmüket, hogy merjenek segítséget kérni, menjenek önismeretbe/csoportba/terápiába, mert ez a valódi megoldás, nem a 8 réteg vakolat meg a stikában hányás! engem az tud motiválni, aki már valamin túl van, aki valamelyest ismeri önmagát, akinek már vannak kézzelfogható belső eszközei a félelmek és a szorongások leküzdésére. ameddig, szemmel láthatóan, ti is segítségre szorultok, addig nem kéne elhitetni a többiekkel, hogy az élet csodaszép és csak bízni kell az álmokban! óriási felelősség van rajtatok, éljetek vele, álljatok bele, közvetítsetek valós értéket! igaz, azt senki sem fogja szponzorálni, de legalább kevésbé lesz égő a profilotok, amit 10 év múlva majd szégyenkezve néztek vissza...☝ @bihari_viktoria

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,

Bevállalta a szemöldöktetoválást Nyári Diahttp://www.life.hu/sztarok/20190108-bevallalta-a-szemoldoktetovalast-nyari-dia.htmlNyári Dia megvillantotta követőinek tetovált szemöldökét. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoÍgy bulizott az egyetemen Kate Middleton – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190108-igy-bulizott-az-egyetemen-kate-middleton.htmlRitka fotó látott napvilágot: az egyetem évei alatt készült egy felvétel az önfeledten bulizó Kate Middletonról. TV + Sztárok--Jim Carrey 22 évvel fiatalabb kolléganőjébe, Ginger Gonzagába szeretett belehttp://www.life.hu/sztarok/20190108-jim-carrey-22-evvel-fiatalabb-kolleganojebe-ginger-gonzagaba-szeretett-bele.htmlAz 56 éves Jim Carrey 22 évvel fiatalabb kolléganőjébe, a 34 éves Ginger Gonzagába szeretett bele. A Golden Globe-gálán együtt fotózták őket. TV + Sztárok--55 éves lett Nicolas Cagehttp://www.life.hu/sztarok/20190108-55-eves-lett-nicolas-cage.html55 éves lett az Oscar-díjat színész, Nicolas Cage. TV + SztárokOrigoCurtis megköszönte menyasszonyának, hogy kitartott mellettehttp://www.life.hu/sztarok/20190108-curtis-megkoszonte-menyasszonyanak-hogy-kitartott-mellette.htmlCurtis Instagram-oldalán köszönte meg, hogy menyasszonya, Kriszti mindig mellette állt. TV + SztárokOrigoMegszólalt Curtis menyasszonya is: "Senki sem tudja, min mentünk keresztül"http://www.life.hu/sztarok/20190108-szeki-attila-elvono-drogfuggoseg-megszolalt-curtis-menyasszonya-kriszti.htmlTegnap délelőtt jelentette be Curtis, hogy függősége miatt elvonóra megy. A bejelentés kapcsán többekben felmerült a kérdés, hogy Kriszti, Curtis menyasszonya hol volt az elmúlt időszakban, miért nem segítette már hamarabb kedvesét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.