ValóVilág 9: VV Adri nyerte a párbajt, Krisztián kiesett

VV Adri VV Krisztián ValóVilág 9 párbaj kiesés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magára tetette a jeleket VV Krisztián, úgy tűnt, biztos benne, hogy ő tér vissza a villába a párbaj után. VV Adrit hívta ki, ám végül a lányt szavazták vissza a nézők. 

A ValóVilág 9 villájának legtöbb lakója talán arra számított, hogy Krisztián tér vissza a játékba. A férfi magára tette a jeleket, majd Adrit hívta ki párbajra, akivel már a játék eleje óta sok volt köztük a konfliktus.

Krisztián számításai azonban nem jöttek be, Adri fölényes győzelmet aratott, a szavazatok 76,87 százalékát szerezte meg. Úgy tűnik, ilyen különbségre még ő sem számított, szinte megtébolyodott az eredmény láttán.

Nem tudták eloltani a tüzet a Sztárban sztár stúdiójában, tűzoltót hívtakhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-nem-tudtak-eloltani-a-tuzet-a-sztarban-sztar-studiojaban-tuzoltot-hivtak.htmlVölgyesi Gabi produkciója után az egyik tüzes látványelem nem aludt ki, félő volt, hogy valami baj lesz. Tűzoltóknak kellett közbeavatkozni. TV + Sztárok--Sebestyén Balázs szívesen részt venne egy vadászatonhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-sebestyen-balazs-szivesen-reszt-venne-egy-vadaszaton.htmlSebestyén Balázs hajlandó volna árnyalni a vadászokról alkotott véleményét, méghozzá úgy, hogy elmegy egyszer gyermekével együtt egy vadászatra. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoLabancz Lilla feneke még a karácsonyfa mellett is elvonja a figyelmet: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-labancz-lilla-feneke-meg-a-karacsonyfa-mellett-is-elvonja-a-figyelmet-foto.htmlLabancz Lilla olyan kerek feneket villantott, amilyen nincs is...TV + SztárokOrigoSári Évi lett a második a Sztárban Sztár hatodik szériájának döntőjében: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181217-sari-evi-lett-a-masodik-a-sztarban-sztar-hatodik-szeriajanak-dontojebenvideo.htmlMinden zsűritag Sári Évit akarta győztesnek a Sztárban sztárban, mégis Freddie győzött. TV + SztárokOrigoÍgy énekli John Lennon fia, Sean Lennon az édesapja karácsonyi daláthttp://www.life.hu/sztarok/20181216-igy-enekli-john-lennon-fia-sean-lennon-az-edesapja-karacsonyi-dalat.htmlSean Lennon a Saturday Night Live show vendége volt, ahol több híres énekessel együtt énekelte el édesapja, John Lennon híres karácsonyi dalát, a Happy Christmast. TV + SztárokOrigoX-Faktor: ezért üzent a Stolen Beat élő adásban Schobert Laránakhttp://www.life.hu/sztarok/20181216-ezert-uzent-a-stolen-beat-elo-adasban-schobert-laranak.htmlAz X-Faktor idei második helyezettje a Stolen Beat lett. ByeAlex csapata élő adásban üzent Schobert Norbi lányának, Larának, de nem is akármiért. A csapat énekese, Buzás Bence elmondta, miért kellett bemondania az üzenetét, valamint azt is elárulta, mit gondol a második helyezésükről. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.