Csalók zaklatják telefonon Vasvári Vivient

Forrás: Instagram/Vasvári Vivien -
pénz Vasvári Vivien telefon csalás zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Feleségek luxuskivitelből is ismert Vasvári Vivient csalók zaklatják telefonon. Egyszer már bedőlt nekik, most másokat szeretne figyelmeztetni, hogy ne essenek a hibájába. 

„Már többször hívtak engem és Fecsót is, de az egész úgy kezdődött, hogy jött egy, természetesen rejtett számról érkező hívás. Egy férfi nagyon meggyőzően felvázolta, hogy nyertem négyszázezer forintot az egyik pláza játékában. Olyan ügyesen csavarta a szavakat, hogy elsőre be is dőltem. Mivel volt bennem bizonytalanság, megadtam egy nem használt bankkártyám adatait. Ahogy megkapták a szükséges számokat, bontották a vonalat” – mondta a Blikknek Vasvári Vivien, akit telefonon zaklatnak a csalók, akik a bankkártyaadataira kíváncsiak. Szeretné, ha mások nem esnének a hibájába.

Vasvári Vivient és férjét csalók zaklatják telefonon Forrás: Instagram/Vasvári Vivien

Amikor rájött a csalásra, azonnal hívta a bankot. A csalók újra hívták, másik kártya adatait kérték, ám ekkor már ő csapta le a kagylót. Ám ez nem egyszeri eset volt, azóta is hívogatják. Egy telefonos cégnél dolgozó ismerősétől is próbált segítséget kérni, ám mivel rejtett számról hívták, nem tudott segíteni. A luxusfeleség elhatározta, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

Keanu Reeves és Jessica Alba is látott már szellemethttp://www.life.hu/sztarok/20181213-keanu-reeves-es-jessica-alba-is-latott-mar-szellemet.htmlSokan hátborzongató, félelmetes élményként mesélnek egy-egy ilyen találkozásról, mások elfogadják a szellemek létezését, sőt, szívesen osztoznak velük az otthonukon. A sztárok között is van, aki így, van, aki úgy viszonyul a hívatlan látogatóhoz. Az biztos, hogy a nők sokkal nyitottabbak és fogékonyabbak a természetfeletti jelenségek befogadására, vagy a férfiak egyszerűen csak nem merik bevallani. Csupán egyetlen macsó sztár vállalta be, hogy elárulja, valójában ő is látott szellemet gyerekkorában. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: eldöntötték a lakók, hogy Krisztiánt vagy Adrit támogatjákhttp://www.life.hu/sztarok/20181214-valovilag-9-eldontottek-a-lakok-hogy-krisztiant-vagy-adrit-tamogatjak.htmlPárbajra készül a ValóVilág 9 villájában Krisztián és Adri. A többi villalakónak pedig választania kellett, hogy kit támogatnak. Két táborra szakadtak. TV + Sztárok--Ördög Nóra szexi fotót posztolt magárólhttp://www.life.hu/sztarok/20181214-ordog-nora-szexi-fotot-posztolt-magarol.htmlRitkán készül ennyire szexi fotó Ördög Nóráról, mint amilyet nemrég tett közzé a csinos műsorvezető közösségi oldalán. TV + SztárokOrigoDér Heni egy plázában forgatta új klipjét elképesztően szexi szerelésbenhttp://www.life.hu/sztarok/20181214-der-heni-egy-plazaban-forgatta-uj-klipjet-elkepesztoen-szexi-szerelesben.htmlÚj klipjének forgatásáról töltött fel fotót közösségi oldalára Dér Heni. Úgy tűnik, mintha egy szál kabátban vásárolgatna. TV + SztárokOrigoNem emelnek vádat Czeizel Endre szeretője ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20181214-nem-emelnek-vadat-czeizel-endre-szeretoje-ellen.htmlKiderült: nem emelnek vádat Czeizel Endre szeretője, Dóra ellen. TV + SztárokFotó: Bielik István - OrigoValóVilág 9: Reni és Vivi hatalmas veszekedést produkáltakhttp://www.life.hu/sztarok/20181213-valovilag-9-reni-es-vivi-hatalmas-veszekedest-produkaltak.htmlKrisztián hazugságvizsgálatra küldené villabeli kedvesét, Vivient. Arra kíváncsi, vajon a lány szerelmes-e belé, és volt-e valami közte és Csoki között. Enne kapcsán robbant ki a ValóVilág 9 történetének egyik legnagyobb veszekedése. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.