Megszűnik a Story Extra, Szabó Zsófi elveszti egyik munkáját

Forrás: Facebook/Szabó Zsófi oldala -
Szabó Zsófi megszűnik Story Extra RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk úgy tudja, hogy az RTL Klub Story Extra című produkciója megszűnik. A műsor külső gyártásban készült a csatorna számára, a céggel Zsófi továbbra is szerződésben áll.

"A csatorna az adásidőt és a két műsorvezetőt biztosította a produkciónak. A műsort gyártó cég úgy döntött, 2019-től nem készít több adást a Story Extrából, a döntésről a műsor producere – szerződéses kötelezettségeinek megfelelően – tájékoztatta az RTL Magyarországot" - közölte a csatorna kommunikációs igazgatósága. Hozzátették, Szabó Zsófi és Gál Petra, a két műsorvezető nem marad munka nélkül.

Szabó Zsófi Forrás: Facebook/Szabó Zsófi oldala

"A Story Extra megszűnése egyikőjük esetében sem jelenti azt, hogy a jövőben munka nélkül maradnának. Zsófi az őszi szezonban rendszeres szereplője volt a Szenzációs Négyesnek, emellett jelenleg is vezeti az X-Faktor háttérműsorát, és természetesen a jövőben is számít rá a csatorna. Gál Petra a Story Extra mellett a Fókusz szerkesztő-riportereként az idei évben is számos sztárinterjút készített, emellett társadalmi és szociális problémákról is forgatott az infotainment műsor számára" - áll a közleményben.

ValóVilág 9: Krisztián szemet vetett a villába érkező szexi tanár nénirehttp://www.life.hu/sztarok/20181205-valovilag-9-krisztian-szemet-vetett-a-villaba-erkezo-szexi-tanarnenire.htmlIskolahét van a ValóVilág 9 villájában. A villalakók újra a padokban ülve várják, hogy a fejükbe töltsék a tudást. Ám úgy tűnik, Krisztiánnak máshol jár az esze. Szemet vetett az egyik pedagógusra. TV + SztárokOrigo34 éves korában elhunyt Jael Strauss modellhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-34-eves-koraban-elhunyt-jael-strauss-modell.html34 éves korában elhunyt a Topmodell leszek! sztárja, Jael Strauss. TV + SztárokOrigoVerekedésbe keveredett Deák Bárdos Mihályhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-verekedesbe-keveredett-deak-bardos-mihaly.htmlVerekedésbe keveredett Deák Bárdos Mihály birkózó. TV + Sztárok--Tatár Csilla fürdőruhában mutatta meg magát: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-tatar-csilla-furdoruhaban-mutatta-meg-magat.htmlTatár Csilla remekül tűri a hideget, fürdőruhára vetkőzött a szabadban. TV + SztárokOrigoMiley Cyrust kiraboltákhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-miley-cyrust-kiraboltak.htmlKirabolták Miley Cyrust: a betörők az énekesnő méregdrága gitárjait vitték el. TV + Sztárok--Pezsgőfürdőben mutatta meg bikinis testét Lagzi Lajcsi lánya, Bogihttp://www.life.hu/sztarok/20181205-pezsgofurdoben-mutatta-meg-bikinis-alakjat-lagzi-lajcsi-lanya-bogi.htmlGalambos Bogi bikinis alakjával varázsolta el rajongóit: megmutatta, hogyan pihen a pezsgőfürdőben. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.