Détár Enikő terhes kórház autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő elárulta, évekkel ezelőtt, amikor kislányával volt terhes, autóbalesetet szenvedett.

Október elején szenvedett autóbalesetet Détár Enikő. Szerencsére az esetet egy kisebb sérüléssel megúszta, ugyanakkor az autó szinte totálkárosra tört. A színésznő most elárulta, ez már a harmadik balesete volt, az elsőt akkor élte át, amikor lányával, Gigivel hat és fél hónapos terhes volt.

Előadásról siettem hazafelé. Köd volt, esett az eső, én pedig megcsúsztam és lesodródtam az útról. Mint ahogy a romantikus regényekben olvashatjuk: nos, előttem is másodpercek alatt lepörgött az egész életem... Aztán valaki mintha visszalökött volna az alagút másik oldalára, ahol az élet kapuja nyílt. Rájöttem, hogy élek! Majd a semmiből hirtelen megjelent egy nyergesvontató, aminek a sofőrje egyből kórházba vitt. Neki köszönhetően a baba is és én is megúsztuk a balesetet. A sors fura fintora, hogy az apukám autóbalesetben veszítette az életét. Egy nyergesvontatóval ütközött, amikor meghalt...” – nyilatkozta a Blikk Rúzsnak.

Détár Enikő várandósan szenvedett autóbalesetet Fotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.