Tíz év után, négy taggal ismét turnézik a Spice Girls

Forrás: AFP/Gabriel Bouys -
turné Spice Girls Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tíz év után először ismét turnéra indul jövőre a Spice Girls. Kérdés azonban, hogy teljes lesz-e az eredeti létszám, egyelőre nem biztos ugyanis, hogy az egyik volt oszlopos tag, Victoria Beckham részt vesz a koncerteken.

Az 1990-es évek brit popzenéjének példátlan sikerű lánybandája hétfő délután jelentette be hivatalosan, hogy 2019-ben hat stadionkoncertet ad Nagy-Britanniában. A kéthetes turné Manchesterben kezdődik június 1-jén, majd Coventry, Sunderland, Edinburgh és Bristol következik, és a koncertsorozat végállomása a londoni Wembley Stadion lesz június 15-én. A jegyárusítás szombaton, brit idő szerint délelőtt fél 11-kor - közép-európai idő szerint fél 12-kor - kezdődik.

Az egykori tagok közül egyelőre Melanie Brown, Emma Bunton, Geri Horner és Melanie Chisholm részvétele biztos. Ők jelentették be a turnét is egy kissé kaotikusra sikeredetett videón, amelyet közösségi portálokra tettek fel hétfő délután. Melanie Brown azonban még a turné hivatalos bejelentése előtt, részletek nélkül közölte, hogy a nagy-britanniai koncerteket külföldi fellépések is követik, és reményei szerint "a turné valamely pontján" Victoria Beckham is csatlakozik a bandához.

A Spice Girls - Victoria nem vesz részt a turnén Forrás: AFP/Gabriel Bouys


Nem sokkal a koncertkörút bejelentése után azonban Victoria Beckham - aki az elmúlt években nemzetközileg elismert divattervezővé lépett elő - külön közleményben tudatta, hogy minden jót kíván az együttes többi tagjának, de ő üzleti elkötelezettségei miatt nem tud részt venni a koncerteken.

Az 1994-ben alakult Spice Girls fénykora 2000-ig tartott, de 2007-2008-ban is turnézott, és legutóbb teljes létszámban a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok záróünnepségén, az olimpiai stadionban lépett fel. Az együttes lemezeiből világszerte 85 millió példány fogyott. A Spice Girls ezzel minden idők legnagyobb sikerű női együttese lett, egyben a brit pop legsikeresebb együttese a Beatles óta.

Curtis először beszélt arról az estéről, amikor Majka kitette az együttesbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181106-curtis-eloszor-beszelt-arrol-az-esterol-amikor-majka-kitette-az-egyuttesbol.htmlA Blikknek adott interjút Curtis. Először beszélt arról az estéről, amikor Majka a SZIN-en azt állította róla, hogy drogfüggő, és kitette a zenekarból. A rapper azóta új fejezetet kezdett, Emilíióval nagy terveik vannak, Aréna-koncertre készülnek.TV + SztárokOrigoTodd LaTourette bejelentette: nincs háborús sérülés, magának vágta le a karjáthttp://www.life.hu/sztarok/20181105-todd-latourette-bejelentette-nincs-haborus-serules-maganak-vagta-le-a-karjat.htmlA világszerte népszerű karakterszínész, Todd LaTourette éveken át azt terjesztette, hogy háborúban veszítette el a karját, ám most egy műsorban bevallotta: saját magának vágta le. A színész bipoláris személyiségzavarban szenved. TV + SztárokOrigoÍme, a ValóVilág történetének legkülönösebb szerelmespárjai: Kismocsoktól VV Krisztiánig (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181105-ime-a-valovilag-tortenetenek-legkulonosebb-szerelmesparjai-kismocsoktol-vv-krisztianig.htmlElkezdődött a ValóVilág kilencedik szériája, és az már most borítékolható, hogy nem maradunk botrányok és szerelmespárok, ezzel együtt pedig intim jelenetek nélkül. Az előző évadokban szinte kivétel nélkül alakultak ki gyengéd érzelmek, az intim kapcsolatok pedig egyre nyíltabbá és gátlástalanabbá váltak. Míg Nóri és Leslie szerelme nem jutott tovább a csóknál, addig VV Mici és Krisztián már nem is takargatták magukat. TV + SztárokOrigoDeutsch Anita visszatér a képernyőre a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája című műsorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20181105-deutsch-anita-visszater-a-kepernyore-a-konyhafonok-vip-a-sefek-csataja-cimu-musorban.htmlA Barátok közt sztárja, Deutsch Anita visszatér a képernyőre. A színésznőt a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája címűm műsorban láthatják a nézők. TV + Sztárok--Gyerekkori fotót posztolt Tóth Verahttp://www.life.hu/sztarok/20181105-gyermekkori-fotot-posztolt-toth-vera.htmlTóth Vera egy gyerekkori fotót töltött fel a közösségi oldalára. TV + SztárokOrigoA Spice Girls turnéjával Victoria Beckham is sokat fog keresnihttp://www.life.hu/sztarok/20181105-a-spice-girls-turnejaval-victoria-beckham-is-sokat-fog-kereni.htmlA Spice Girls összeáll, de nem lesz teljes a banda, Victoria Beckham ugyanis nem hajlandó részt venni a turnén, ám ennek ellenére ő is részesedhet a bevételekből.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.