Pártos Csilla kevesebb gyermektartást fog kapni: leszállították az összeget

Fotó: Zih Zsolt/MTVA -
Pécsi Ildikó per gyermektartási díj Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem örülhet Pártos Csilla, ugyanis újabb kedvezőtlen ítélet született ellene: leszállították a volt férjére kiszabott gyermektartás összegét.

Pártos Csilla és egykori anyósa, Pécsi Ildikó több peres ügyben is benne vannak, egyről már jogerősen döntött a bíróság. A lakáskiürítési pert Pécsi Ildikó nyerte, ami azt jelenti, Pártos Csillának és fiának el kell hagyniuk a művésznő tulajdonában álló házat. Nemrég azonban újabb kedvezőtlen ítélet született Pártos Csilla számára: leszállították a volt férje által fizetett gyermektartás összegét.

Pártos Csillának újabb kedvezőtlen ítélettel kell megbirkóznia Fotó: Zih Zsolt/MTVA

Pécsi Ildikóék azért kérték ezt, mert „jelentős körülményváltozás történt a családjukban", ami azt jelenti, hogy Pártos volt férjnek gyermeke született. A tárgyalások elején azonban Pártos Csilláék még nem tudták, hogy Csaba párja terhes – írja a Színes Ász nyomán a Blikk. Pártos ügyvédje elmondta, jogukban áll fellebbezni a döntés ellen, hiszen eddig sem érkezett rendszeresen a 115 ezer forintos gyermektartás, melyet most 65 ezerre szállítottak le.

Ezzel kezdődött Pécsi Ildikó és Pártos Csilla harcaPártos Csilla ügyvédje azt állítja, hogy a pereskedés megkezdése előtt Pécsi Ildikóék egyetlen ajánlatot tettek Csillának, ami elfogadhatatlan volt: azt akarták, mondjon le gyerekéről és ő fizessen gyerektartást.

Pártos Csilla ügyvédje azt állítja, hogy a pereskedés megkezdése előtt Pécsi Ildikóék egyetlen ajánlatot tettek Csillának, ami elfogadhatatlan volt: azt akarták, mondjon le gyerekéről és ő fizessen gyerektartást. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Csobot Adél és Istenes Bence nem állnak meg két gyereknélhttp://www.life.hu/csalad/20180421-csobot-adel-es-istenes-bence-nem-allnak-meg-ket-gyereknel.htmlCsobot Adél és Istenes Bence a második közös gyermeküket várják, de nem akarnak megállni kettőnél! CsaládOrigoA 9 legjobb és legviccesebb főnök-beosztott kapcsolat: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180420-a-9-legviccesebb-fonok-beosztott-kapcsolat-fotok.htmlA főnök és a dolgozó közötti kapcsolat nagyon fontos a munkavégzés szempontjából. Sok esetről lehet hallani, amikor ez a viszony kínossá, viccessé, vagy épp bosszúszomjassá változik. Most mutatunk pár képet a Boredpanda gyűjteményéből, melyek remekül szimbolizálják a főnök-beosztott kapcsolatok sokszínűségét. CsaládOrigoEgy bennfentes szerint már megszületett Katalin harmadik gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20180421-egy-bennfentes-szerint-mar-megszuletett-katalin-harmadik-gyermeke.htmlKatalin hercegné és Vilmos herceg harmadik gyermekének születési dátuma hétfőre van kiírva, azonban pletykák kaptak szárnyra azzal kapcsolatban, hogy titokban már megszületett a harmadik royal baba. De vajon mi az igazság? Család--Első közös gyermekét várja Rachel Weisz és Daniel Craighttp://www.life.hu/csalad/20180420-elso-kozos-gyermeket-varja-rachel-weisz-es-daniel-craig-baba.htmlElső közös gyermekét várja Rachel Weisz és Daniel Craig. A pár 2011-ben házasodott össze. Család--Kislánya lesz Al Ghaoui Hesnánakhttp://www.life.hu/csalad/20180420-kislanya-lesz-al-ghaoui-hesnanak-baba.htmlA második gyermekével várandós Al Ghaoui Hesna elárulta, kislányt vár. CsaládFotó: Hámori Zsófia/Life.huMásként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anyahttp://www.life.hu/csalad/20180419-maskent-szeretem-a-gyerekeimet-de-ettol-nem-vagyok-rossz-anya-gyerekneveles.htmlSokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.