Május 19-én lesz Harry herceg és Meghan Markle esküvője

esküvő Meghan Markle Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője. Az időpontot a Kensington-palota, Harry londoni rezidenciája és édesapja, Károly trónörökös londoni hivatala közölte pénteken.

A herceg és az elvált amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be Londonban. Az eddigi hivatalos közlésekből már tudható volt, hogy a 33 éves Harry és a 36 esztendős Meghan Markle a London nyugati határában fekvő Windsor ősi királyi rezidenciájának Szent György-kápolnájában esküszik örök hűséget egymásnak májusban.

Az esküvő pontos dátumát azonban csak pénteken ismertette az udvar. A Kensington-palota hangsúlyozta, hogy az egyházi szertartás, a virágok, a dekoráció és az esküvő utáni fogadás minden költségét a királyi család állja. A londoni fogadóirodák a májust eltalálták: már az esküvő hónapjának bejelentése előtt is ezt tartották a legvalószínűbb időpontnak, és így erre a lehetőségre meglehetősen alacsony nyereményesélyeket írtak ki.


Általános volt az a várakozás, hogy Harry és Meghan Markle esküvője tavasszal lesz, de az áprilist a sajtó és a fogadóhálózatok gyakorlatilag kizárták, mert abban a hónapban várja harmadik gyermekét Katalin hercegnő, Harry bátyjának, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának hitvese, márciust pedig mindenki túl korainak tartotta.

Az esküvő helyszíne jelent csupán valamelyes meglepetést, ugyanis a fogadóipar favoritja a hivatalos bejelentés előtt az ősi londoni koronázótemplom, a Westminster-apátság volt. Ott tartotta világraszóló esküvőjét 2011 áprilisában Vilmos és Katalin kétezer meghívott vendég, valamint II. Erzsébet királynő és a királyi család többi tagja jelenlétében. A szertartás közvetítését óvatos becslések szerint is kétmilliárd tévénéző követte figyelemmel világszerte.

Harry és Meghan Markle május 19-ére kitűzött esküvője minden bizonnyal jóval szerényebb külsőségek közepette zajlik majd, egyrészt azért, mert Harry herceg többször is egyértelmű jelét adta annak, hogy nem kedveli a személye körüli zajos médiafelhajtást, másrészt Harry jóval hátrébb van a brit trónutódlási sorban, mint Vilmos, aki édesapja, Károly trónörökös után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz. Harry jelenleg az ötödik a trónöröklési listán, de az esküvő időpontjában már csak a hatodik helyen lesz, mivel elé kerül a sorban Vilmos és Katalin addigra várhatóan megszülető harmadik gyermeke.

Harry és Meghan Markle kapcsolata már az eljegyzés előtt, szeptemberben "hivatalossá" vált, amikor a herceg nagymamája, II. Erzsébet királynő teán fogadta őket a Buckingham-palotában. Egy ilyen látogatás korántsem puszta formalitás: a királyi házasságokat szabályozó brit törvény ugyanis kimondja, hogy a trónutódlási sor első hat helyén álló hozzátartozók házasságát az uralkodónak előzetesen jóvá kell hagynia, és Meghan Markle uralkodói fogadtatása az udvari protokoll szerint azt jelezte, hogy e jóváhagyás megtörtént. Egyértelműen jelzi Harry amerikai menyasszonyának befogadását a brit királyi családba az is, hogy a jegyespár a Kensington-palota minapi bejelentése szerint a királynő téli rezidenciáján, a kelet-angliai Sandringham kastélyában töltheti a karácsonyt a királyi család ilyenkor hagyományosan ott összegyűlő többi magas rangú tagjával együtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.