Muszklik a moziban - Ők a kedvenc filmes izompacsirtáink

Vaskarom (2023) 
Jeremy Allen White
IMDb -
mozi izom film
Március 21-én kerül a hazai mozikba a Vaskarom című film, amiben Zac Efron és Jeremy Allen White is izomkötegekkel megpakolva játsszák el egy tragikus sorsú pankrátorcsalád tagjait. Megragadtuk az alkalmat, és listára gyűjtöttük azokat a filmes muszklikat, amelyek a legemlékezetesebben domborodtak a mozivásznon.

Conan, a barbár (1982)

Listánkról természetesen nem hiányozhat az a hollywoodi filmcsillag, akit hivatalosan is megválasztottak (ráadásul rekordmennyiségű alkalommal) a világ legizmosabb emberének. Arnold Schwarzenegger osztrák kisfiúból lett a testépítés nemzetközi bajnoka, majd hollywoodi sztár, a filmjeiben pedig mindig is erősen építettek a testi adottságaira, ami a leglátványosabban talán a mitikus Conan-történetben mutatkozott meg.

Rambo III. (1988)

Schwarzenegger mellett Sylvester Stallone számított a másik nagy akciósztárnak a nyolcvanas években – egy olyan korban, amikor az akciósztárságot izommennyiségben is mérték. Így aztán Stallone is mutogatta a muszklijait rendesen a filmjeiben, a Rambo harmadik részében pedig olyan kemény fickót játszott, aki még a lőtt sebét is saját magának, tűzzel gyógyítja.

300 (2006)

Mi jobb egy izmos mozihősnél? Egy egész csapatnyi csupaizmos hős, akiket ráadásul csak egy ágyékkötő takar az egész filmben! Zack Snyder teátrális (mű)történelmi filmje a legendás spártai háromszázak történetét dolgozta fel, akik megállították a hatalmas perzsa sereget, ehhez pedig jelentős mennyiségű izommunkára volt szükségük.

A pankrátor (2008)

Az egykor amatőr bokszolóként is versenyző hollywoodi szépfiú, Mickey Rourke a való életben is már jó ideje úgy néz ki, mint egy hatalmasra gyúrt és szteroidozott, kiöregedett (és szétplasztikázott) pankrátor, így aztán álomszerepet és óriási lehetőséget jelentett számára Darren Aronofsky filmjének főszerepe. A férfitestet és izomzatot megéneklő egyik legszebb és legszomorúbb filmben óriásit is alakított, még az Oscar is majdnem összejött érte, azóta viszont újra folyamatos a lecsúszása.

Pain & Gain – Izomagyak (2013)

Az utóbbi évek legizmosabb férfisztárja kétségkívül Dwayne „The Rock” Johnson, a profi pankrátorból lett hollywoodi hegyomlás, akihez ebben a filmjében ráadásul a szintén alaposan kipattintott Mark Wahlberg is csatlakozott, hogy balfácán gyúrós bűnözőket alakítsanak. A valós történeten alapuló őrült szatíra nem épp az izommennyiség és az ész kapcsolatának közismert sztereotípiái ellen dolgozik.

Szelíd (2022)

Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a listánkon egy magyar film is helyet fog kapni, és valószínűleg kevesen gondolták volna azt is, hogy a listánkon egy női filmhős is felbukkan. Pedig Csuja László és Nemes Anna sokszoros fesztiváldíjas rendezésében a hazai testépítőbajnoks Csonka Eszter játssza a főszerepet egy önéletrajzi ihletésű történetet mesélve testről és lélekről, sportról és szerelemről, reményről és áldozatról.

Vaskarom (2023)

Március 21-én kerül a hazai mozikba a Vaskarom, ami látszólag izompacsirtákról szól, és egy csomót bunyóznak is benne, de közben nem akciófilm, hanem egy igencsak érzelmes családi dráma. A hollywoodi sztárokkal (Zac Efron, Lily James, Jeremy Allen White) teli, Erdély Mátyás magyar operatőr által fényképezett film egy pankrátorcsalád tragédiákkal sújtott, valós története nyomán készült.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.