A lebegő szék rejtélye, avagy kortárs művészet az otthonodban

formatervező lebegő művészet otthon bútor szék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt gondolod, csupán optikai csalódás áldozata vagy? Nos, tévedsz. Ennek a széknek a lábai valóban csonkolva vannak, mégis kényelmesen lehet rajta ülni. Arra, hogy miként oldották meg ezt a kettősséget, természetesen most választ kapsz.

Akár egy modern művészeti galériában is helyet kaphatna, mivel sokféleképpen meg lehet fogni azt, amit képvisel. Társadalomkritikaként éppúgy értelmezhető, mint az amortizáció asszociációjaként. Peter Bristol formatervező viszont csak egy érdekes használati tárgyat akart alkotni, amely kivételesen jól sikerült. A szék alatt látható szőnyeg rejti az egész konstrukció kulcsát, egy vaslapot, amelyhez hozzá vannak csavarozva a lábak. Így lehetséges, hogy bár egyetlen ép lábon áll, mégsem dől el, és teljes értékűen használható.

Jelenleg csak rendelésre készül, és 5000 dollár (közel másfél millió forint) az ára. Nem kell azonban megrémülni, a barkácsolásban jártasak akár maguk is készíthetnek hasonló széket a megfelelő technikával.

Kattints a képre, és nézd meg a lebegő széket minden lehetséges oldaláról:

Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Forrás: peterbristol.net
1 / 6
Hódolj a szépségnek - Extrém és lenyűgöző vázák http://www.life.hu/otthon/20171221-extrem-es-lenyugozo-vazak.htmlA vázákra gyakran csak másodlagos elemként tekintünk, pedig nem csupán átlátszó vagy sima fehér létezik belőlük. A legszebbeket, legextravagánsabbakat most bemutatjuk. Ámulj és bámulj! OtthonOrigoFilléres lakberendezés - Kanapék 40 000 forint alatthttp://www.life.hu/otthon/20181009-filleres-lakberendezes-kanapek-40000-forint-alatt.htmlAbban egyetérthetünk, hogy a kanapé a nappali legfontosabb eleme. Ezen ülve olvasunk esténként, bújunk össze párunkkal, beszélgetünk a barátainkkal és aggódunk érte, amikor a gyerek egy filctollal a kezében huppan le rá. Áruk azonban igencsak megszaladt az utóbbi években, mely egy átlagos család számára, akár hónapokon át tartó spórolást is jelenthet. Most mutatunk pár olyan kanapét, mely abszolút megfizethető. OtthonOrigoSok pénz, kevés ízlés - Súlyos lakberendezési bakikhttp://www.life.hu/otthon/20190523-sok-penz-keves-izles-sulyos-lakberendezesi-bakik.htmlIdőnként lehet látni megmosolyogtató, netán már az ízléstelenség határát súroló lakberendezési remekeket. Írtunk már döbbenetesen csúnya házakról, ám arra, ami most következik, még mi sem voltunk felkészülve. Dőlj hátra, és élvezd! OtthonOrigoLuxusbútorok megfizethető változatai – 6 design kanapé és jóval kedvezőbb árú hasonmásaikhttp://www.life.hu/otthon/20180722-5-luxus-kanape-es-joval-kedvezobb-aru-hasonmasaik.htmlSzembe jött veled egy meseszép luxuskanapé, de amint megláttad az árát, kaptál egy kisebb szívinfarktust? Miután túlélted, elkezdesz azon kattogni, hogy miként tudnál szert tenni rá? Nem tehetsz róla, van, hogy szinte már fájdalmasan vágyakozni kezdünk egy-egy ilyen drágaság után. Mi azonban remek alternatívát találtunk, hogy ne kelljen lemondanod a nyaralást az elkövetkezendő években, csak, hogy megvehesd álmaid kanapéját. OtthonOrigo5 dolog, ami bizonyítja, hogy eddig te is rosszul használtad a mosogatógépethttp://www.life.hu/otthon/20190514-5-dolog-ami-bizonyitja-eddig-te-is-rosszul-hasznaltad-a-mosogatogepet.htmlVálogatás nélkül tegyél be mindent a mosogatógépbe, dobj bele egy kapszulát, indítsd el valamilyen programon és kész is vagy. Valóban így működne a mosogatás környezetbarát, valamint kéz- és időkímélő verziója? Nos, nem éppen. Mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit elkövethetsz. OtthonOrigoA kis alapterület nem mindig egyenlő a szűk élettérrel – 36 négyzetméteres álomotthonhttp://www.life.hu/otthon/20190504-a-kis-alapterulet-nem-mindig-egyenlo-a-szuk-eletterrel-36-negyzetmeteres-alomotthon.htmlA 30–40 négyzetméteres, egyszobás lakásokat leginkább galériával tesszük élhetőbbé, ám ezt csak bizonyos belmagasságon túl lehet megtenni. Az apró és szűk helyiségek helyett nyisd egybe a tereket és élvezd a szellős minimalizmust. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.