Kerüld el a baleseteket: így lehet gyerekbiztos a kerted

medence kerítés veszély ház baleset biztonság kert gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekbarát kert nem csupán biztonságos, de ingergazdagsága mellett teret is biztosít a szabad játékhoz. A mostani cikkben a biztonságos játékon és időtöltésen lesz a fókusz, jövő héten pedig hozom a gyerekbarát, szórakozásra hívogató kert ismérveit.

Biztonságban a kertben

Leginkább a nyaralókra jellemző, de sok családi ház kertjében találkozhatunk már nem működő, ám tátongó mélységével a mai napig fenyegető kúttal. Kisgyermek esetén ezeket mindenképp ajánlott lefedni, hiszen baleset akár pár másodperc alatt bekövetkezhet. Ugyanez vonatkozik a különböző aknákra is.

A másik fontos biztonsági lépés a kerítést érinti.

Fontos, hogy leellenőrizd a teljes kerítést, egy hiányos rész benne szinte hívogatja a gyerekeket Forrás: Shutterstock

Egy hiányos, a talajba nem jól rögzített kerítés szinte hívogatja a gyerekeket: „Gyere, bújj ki rajtam!”. A kert akkor ideális, ha bátran kiengedheted a gyermekedet játszani, és nem kell attól tartanod, hogy az utcán találsz rá. A kerítés emellett itt-ott kiálló drótjaival, megtört falapjaival, beton vagy kő alapjaival szintén komoly veszélyforrásként lehet jelen a kertben. Ezek elegendő okot szolgáltatnak ahhoz, hogy leellenőrizd a teljes kerítést, mielőtt a gyermek nagy hévvel birtokba venné a ház körüli zöld területet.

A nyitva maradt kapuk is gyakoriak, a nagyobb gyerekeknek pedig még a reteszek sem állhatják útjukat. Tehát mindig ügyelj arra, hogy a kerti kapu kulcsra legyen zárva.

A sérülésekben nagy szerepet játszanak a tüskés bokrok, virágok, amelyeket érdemes elkeríteni, akár egy mobil kerítéssel, hogy a játék hevében nehogy beleessen a kicsi.

A tüskés bokrokat, virágokat érdemes elkeríteni, nehogy beleessen a kicsi a játék hevében Forrás: Shutterstock

A növények esetében érdemes kerülni azokat, amelyek kis mennyiségben elfogyasztva is mérgező hatásúak. Ilyen például a tiszafa, a borostyán és a magyal.

A felsoroltakra tehát mind fontos odafigyelni, ám a kertek legnagyobb veszélyforrását mégiscsak a medencék jelentik. Sose hagyj gyermeket – még olyat se, aki tud úszni – felügyelet nélkül a medence közelében! Amennyiben nem tudsz a nap minden percében vigyázni rá – miért is tudnál –, úgy építtess szilárd tetőt rá vagy vedd körbe egy megfelelő magasságú kerítéssel.

Romantikus kerti ösvények és járdák – 3 dolog, amire nem árt, ha odafigyelszhttp://www.life.hu/otthon/20190409-romantikus-kerti-osvenyek-es-jardak-kialakitasa.htmlA kertet számtalan módon lehet használni, az, hogy egyes részeit mivé alakítod, csak rajtad áll. A gyerekparadicsom, grillélvezetek és nyugalom szigete mellett nem szabad kihagyni a lehetséges funkciók közül a romantikus álmokat sem. OtthonOrigoÍgy válassz kerti házat, tárolót a kertednek és igényeidnek megfelelően!http://www.life.hu/otthon/20190512-igy-valassz-kerti-hazat-tarolot-a-kertednek-es-igenyeidnek-megfeleloen.htmlA kerti házról többeknek a mérhetetlen luxus jut az eszükbe, ám ez nem egyenértékű a vendégházzal. Egy kerti tároló ma már szinte hozzátartozik egy házhoz, számtalan funkciót képes betölteni, amellyel maga a főépület is jobban kihasználhatóvá és kényelmesebbé válhat. OtthonOrigoKonyhakert az ablakban – Fűszernövények és konyhai felhasználásukhttp://www.life.hu/otthon/20190403-konyhakert-az-ablakban-fuszernovenyek-es-konyhai-felhasznalasuk.htmlA cserépben tartott fűszernövények nem csupán az általuk keltett hangulattal, de többségük illatával is a konyhába fog csábítani. Nagyobb kedvvel állsz majd neki a főzésnek, és a már ismert ételek is finomabbá válnak a friss fűszereknek köszönhetően. OtthonOrigoÍgy lehet függőleges kerted: élőfal készítési ötletekhttp://www.life.hu/otthon/20190319-igy-lehet-fuggoleges-kerted-elofalad-avagy-novenyek-es-viragok-elrendezese.htmlImádod magad növényekkel körbevenni? Akkor a függőleges kertet neked találták ki. Nem csupán csodaszép, de kiválóan díszíti is az adott helyiséget, ráadásul így sokkal több növényt, virágot tudsz elhelyezni, mint egy többágú tartón. Az élőfalat beépítheted a lakásba, de kiválóan működik a kerti kerítés mellett vagy a teraszon, erkélyen is. OtthonOrigo9 elpusztíthatatlan kerti növényhttp://www.life.hu/otthon/20180511-9-elpusztithatatlan-szarazsagturo-kerti-noveny.htmlTavasszal mindenki a kertjében tevékenykedik: rendezgetnek, ültetgetnek. Sokan nagy gonddal nevelgetik gondosan kiválasztott kerti növényeiket, vigyáznak rájuk, megfelelő tápoldatokkal gondozzák őket. Ha te nem erősíted a hobbikertészek táborát, úgy számodra hoztunk pár szuper strapabíró és szinte elpusztíthatatlan kerti növényt. OtthonOrigoCsodás fehér kertek; egyszerűek és lenyűgözőek: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20180817-egyszeru-es-lenyugozo-feher-angol-kertek-fotok.htmlKépzelj el egy titkos ajtót, mely egy mesebeli angol kertbe vezet, ahol tündérekre és hercegnőkre bukkanhatsz. Nos, most ilyen lenyűgöző, fehér kertekbe repítünk el. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.