Kezdd a tavaszt ragyogóan tiszta lakással – mutatjuk, hogyan

Forrás: Shutterstock -
takarítás por tavaszi nagytakarítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csicsergő madarak, az arcunkat melengető napsugarak a tavasz hírnökei, ami nem csupán a télikabátok lecserélését jelenti. A tavaszi nagytakarítás sokak számára rémisztően sok feladatot ígér, de ennek ellenére sem érdemes halogatnod.

A tavasz a friss levegőt hozza magával, amelynek a lakásban rejtőző porgócok bizony könnyedén útját állhatják. Ezért légy kíméletlen és alapos, fordíts rá egy vagy akár két napot, hogy ne csak a szíved és a lelked, de az otthonod is megújulhasson.

Az, hogy melyik helyiségben kezded, lényegtelen.

A fontos, hogy mindig fentről lefelé haladj, így nem kerülheti el semmi sem a figyelmedet, és a már megtisztított részeket sem fogod újra bepiszkolni.

Takarításnál, portörlésnél mindig fentről lefelé haladj Forrás: Shutterstock

Szabadulj meg a sarkokban megbúvó pókhálóktól, majd jöhetnek azok a helyek, amelyekre a hétköznapi takarításkor nem igazán szentelünk különösebb figyelmet: a szekrények teteje. Mivel magasan vannak, nincsenek szem előtt, így gyakorta megfeledkezünk arról, hogy ott is lerakódik az a fránya porréteg, amely bár nem látszik, a levegőben éppúgy száll. A csillárok, lámpabúrák, képek, tükrök, ajtók is az előbbi körbe esnek, ne hagyd ki ezeket sem.

A takarítás ebben az állapotában fog a legkaotikusabbnak tűnni, de ne csüggedj! Töltekezz az egyre tisztább lakás nyomán feltörő csodás illatokból.

Ezek még élénkebben törnek majd elő, amikor a kanapék, fotelek, díszpárnák, függönyök és szőnyegek alapos tisztítását is elvégezted. Ne feledkezz meg a könyvespolcokról, ablakokról sem, sőt, a szobanövények leveleit is érdemes lemosnod – például egy gyenge zuhannyal.

A szobanövények portalanításáról se feledkezz meg Forrás: Shutterstock

A megszokott zegzugok után jöhetnek a bútorok alatti padlórészek. Ehhez jobb, ha elhúzod őket a helyükről, utat nyitva így a mögöttük lévő falfelületeknek is, melyek szintén hálásak lesznek egy száraz ruhás áttörlésért.

A tavaszi nagytakarítás kiváló lehetőséget termet a kisebb-nagyobb lomtalanításra is, amelynek nyomán fellélegzik az élettered.

Hidd el, megéri a ráfordított időt és energiát, hogy otthonod megtisztulva várja a természet ébredését és kivirágzását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.