Egy hotel, melyben az optikai illúziók életre kelnek – Építészeti zsenialitás

optikai illúzió hotel Kína szoba lehetetlen építészet Maurits Cornelis Escher épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lehetséges, hogy Maurits Cornelis Escher neve nem mond semmit, de műveivel egész biztosan találkoztál már. A holland művész a végtelent próbálta ábrázolni, munkája nyomán olyan építményeket láthatunk, melyek elkápráztatják a szemet, és összezavarják az agyat. Geometriai formái fokozatosan alakulnak át valami mássá, az általa ábrázolt épületeket, bár elsőre valósnak tűnnek, mégsem lehet megépíteni. Hittük ezt legalábbis egészen mostanáig.

Kína az az ország, ahol bármi lehetséges, hiszen külföldi városokat, épületeket is megépítenek saját országukban. Nem lepődhetünk meg hát azon, hogy ők voltak azok, akik megléptek egy eddig megvalósíthatatlannak vélt építészeti megoldást.

Rajzolni sem egyszerű escheri paradoxonokat, megépíteni pedig úgy, hogy a végeredmény használható tereket adjon, nos, ezt nevezik fejtörő építészeti kihívásnak. A Studio 10 csapatának azonban sikerült megidézni az optikai illúziók nagymesterének szellemét.

Maurits Cornelis Escher művei ihlették a Studio 10 építészeit Forrás: Maurits Cornelis Escher

A tervezőcsapat által létrehozott, kézzelfogható lehetetlenségek egy kínai butikhotelben találhatók, melynek két, 70 négyzetméteres szobáját semmibe vezető lépcsők és a plafonon lévő álajtók gazdagítják.

Az egyikben az erdőzöld, a másikban a halványrózsaszín lett az uralkodó szín. A színpaletta kiválasztásakor az általuk sugárzott nyugodtságot és szürreális frissességet tartották szem előtt, mely képes a vendégeket messze repíteni a mindennapi élet káoszától. A „valóságos” elemek, mint az elektronikai eszközök, lámpatestek, fekete ajtók mögé és szekrényekbe lettek rejtve, hogy az úgynevezett kiméra élményébe ne „rondítsanak” bele.

Kattints a képre, és nézd meg galériánkat:

Forrás: Studio 10, Zhang Chao/The Other Place
1 / 18

Ne a kukába szórd a törött tükröt, inkább keltsd új életre!http://www.life.hu/otthon/20190116-a-torott-tukor-sokfele-felhasznalasa-otthonodban-diys-tippek.htmlA tükör mindig is egyfajta földöntúli többletjelentéssel bírt. Számos babona és hiedelem kapcsolódik hozzá. De mégis milyen szerepe lehet a lakásban, ha széttörik? OtthonOrigoGraffiti, avagy így vált az öncélú falfirkából elismert underground művészethttp://www.life.hu/otthon/20190116-graffiti-oncelu-falfirkabol-elismert-underground-muveszet.htmlHagyd ott a nyomod, üzeneted, véleményed házak, épületek falain, hogy azt bárki, aki arra jár, láthassa. Valóban csak ennyiről szólna a graffiti? Nos, leegyszerűsítve igen. Ám készítőiktől függ, hogy a járókelőket csodálattal vagy felháborodással töltik-e el a műveik. Nézzünk egy kicsit a graffitik mélyére. Otthon--Így dobd fel öreg, megunt bútoraidathttp://www.life.hu/otthon/20190111-igy-dobd-fel-oreg-megunt-butoraidat-butorfelujitas-hazilag.htmlEgyáltalán nem ritka, hogy van legalább egy olyan nagyobb bútordarab az otthonodban, amelyet már meguntál, vagy épp nem passzol az új dizájnhoz. Netán megakadt a szemed egy garázsvásáron, nagyszüleidnél egy régebbi szekrényen, asztalon, de ráférne némi frissítés. Nem kell feltétlenül asztaloshoz vinned, hogy ismét szép és impozáns külsőt kapjon. Vedd kezedbe a bútor felújítását! OtthonOrigoÁlomotthonok – Családi ház átalakítása a Római-partonhttp://www.life.hu/otthon/20181227-alomotthonok-csaladi-haz-atalakitasa-a-romai-parton.htmlIsmét egy hazai otthon, amely a régi alapokra egy csodásan megújult belsőt kapott, hála a Geppetto belsőépítészeti irodának. A következőkben végigkövetheted egy családi ház átalakítását, melyet Tas Fruzsina senior belsőépítész tervező, projektvezető álmodott meg. OtthonOrigoElhagyott helyek - Japán hotel fekete homokú tengerparttalhttp://www.life.hu/otthon/20181115-elhagyott-helyek-japan-hotel-fekete-homoku-tengerparttal.htmlAz 1960-as években a japánok úgy döntöttek, megalkotják a saját hawaii üdülőhelyüket – mivel a lakosság nem igen tudott más országokba utazni. A Fülöp-tenger szubtrópusi éghajlata ehhez tökéletesen meg is felelt, az Izu-szigeteken pedig megkezdődtek az óriási idegenforgalmi beruházások. OtthonOrigoOlasz és francia luxushotelek, amelyek a hírességek abszolút kedvencei http://www.life.hu/otthon/20170627-olasz-es-francia-luxus-hotelek-melyek-a-hiressegek-kedvencei.htmlTe is biztosan elgondolkodtál már azon, hogy vajon mely hotelek azok, melyek a sztárok gyakran irreális elvárásait is képesek teljesíteni, és ezzel időről időre visszacsalogatni magukhoz őket. Bizony, a hírességek az elvárható legmagasabb luxust is kielégítő szállodákat preferálják. Imádják Európát, a történelme és a kiszolgálás egyedülálló minősége miatt. Összegyűjtöttünk néhány olyan hotelt, amelyek akár számunkra is elérhetőek lennének. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.