Álomotthonok – Egy apró Duna-parti lakás csipetnyi luxussal

átalakítás Geppetto otthon belsőépítészet kis alapterület Duna-part Budapest lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kis alapterületű lakások gyakran okoznak fejtörést tulajdonosaik számára. Szeretnék minél jobban kihasználni az apró tereket, miközben vágynak a luxus csipetnyi érzésére is. Ilyenkor érdemes felkeresni egy belsőépítészt, aki mind a tökéletes és személyre szabott elrendezésben, mind a cél elérése érdekében kívánt bútorok és kiegészítők beszerzésében szakértő segítségünkre lehet. Így tett a mostani, 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa is, aki a Geppetto belsőépítész iroda segítségét kérte.

A Duna-parton lévő lakást a tulajdonosa hosszú távú kiadásra szánja. Fontos volt tehát, hogy a tervezett funkciók ne nyomják össze a teret, a csodás panoráma mellett pedig a belső is értékké változzon.

Átalakítás, avagy sok apróból egy nagyot

A lakás hat kisebb helyiségre volt osztva, amelyek kicsik és zsúfoltak voltak. Ugyanakkor a teraszra kilépve szinte rászakadt az emberre a lenyűgöző látkép. A tervező, Tas Fruzsina elsődleges célja, ennek a kettőségnek a feloldása volt.

Az úgynevezett térszervezés célja nem volt más, mint a lehető legnagyobb egybefüggő tér megalkotása a minimálisan szükséges terek leválasztásával. Így a falakat kibontották, az elrendezésnek köszönhetően kimondottan tágas fürdőszoba pedig egy tárolórendszer mögé került, szinte elrejtve.

A teraszra kilépve szinte rászakad az emberre a lenyűgöző látkép Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda

A rejtekhelyként is működő tárolóban a ruháktól a porszívóig szinte minden elfér. Kívülről egyfajta kompakt dobozként jelenik meg, de azért, hogy ne legyen túl robusztus a megjelenése, és a kihasználhatóságát is maximalizálják, a belsőépítész csapat tölgyfurnéros „beharapásokkal" nyitotta meg, amit könyvespolcként vagy akár kabátok felakasztására is lehet használni. A hálótér és a nappali egy szintén tölgyfurnéros térelválasztóval lett elkülönítve. A konyha közvetlenül a bejáratnál helyezkedik el, és teljesen nyitott az ablakok felé.

A lakás majdnem minden pontjáról rá lehet látni a teraszra, ezáltal pedig a városra, és az itt lakók is könnyedén tudnak kapcsolatot teremteni egymással, bárhol is legyenek épp a lakásban.

Tas Fruzsina és csapata

A stúdió, amelynek Fruzsina is a tagja, az egyik legtapasztaltabb és talán legsikeresebb budapesti belsőépítész iroda. A nemzetközi mércével mérve első rangú dizájn, a biztos stílusérzék, a terek személyreszabottsága és a belsőépítészeti megoldások eredetisége náluk magától értetődik. A stúdióban dolgozik enteriőrtervező, belsőépítész, építész, formatervező, de még szociológus is. Ez a csapat képes egyben látni a végeredményt, és ezt le tudja fordítani részletmegoldásokra, érti a kivitelezők nyelvét, és mindezt eredményesen képviselni is tudja.

Az anyag és színhasználat letisztult és egységes: a fekete-fehér kontrasztok keménységét oldják a réz, tölgy és aranyszínű felületek, a matt frontok mellett itt-ott megcsillan a fény a tárgyakon. Ennek oka nem más, mint hogy a lakás belső tere egyfajta méltó háttérként szolgáljon a panorámával, és még véletlenül se konkuráljon vele.

Az átalakítással egy tágas, kényelmes lakást teremtett a tervezőcsapat, amely letisztultsága ellenére megadja a luxus érzetét, így válik az 50 négyzetméteres ingatlan kellemes otthonná a majdani bérlők számára.

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Forrás: Geppetto Belsőépítész Iroda
1 / 14
Játékos otthon, avagy ilyen egy merész legókonyhahttp://www.life.hu/otthon/20190111-jatekos-otthon-avagy-ilyen-egy-meresz-lego-epitokockakkal-felujitott-konyha.htmlMind imádtunk az építőkockák segítségével házakat, sőt bútorokat építeni a kis legófiguráinknak. Egy tervezőpáros azonban a való életbe is átültette ezt, méghozzá konyhapult alakjában. OtthonOrigoEgy kis alapterületű, egyterű lakás bravúros megoldássalhttp://www.life.hu/otthon/20190106-egy-egyteru-kis-alapteruletu-lakas-belsoepiteszeti-bravur.htmlEgy kis alapterületű lakás kialakítása valódi kihívást jelent. A belsőépítészeket egy-egy ilyen projekt kreatív és újító megoldásokra ösztönzi, hogy a magas szintű kényelem és stílus elérése egy korlátozott alapterületen is megvalósíthatóvá váljon. A következőkben egy ilyen apró lakást mutatunk. OtthonOrigoÁlomotthonok – Családi ház átalakítása a Római-partonhttp://www.life.hu/otthon/20181227-alomotthonok-csaladi-haz-atalakitasa-a-romai-parton.htmlIsmét egy hazai otthon, amely a régi alapokra egy csodásan megújult belsőt kapott, hála a Geppetto belsőépítészeti irodának. A következőkben végigkövetheted egy családi ház átalakítását, melyet Tas Fruzsina senior belsőépítész tervező, projektvezető álmodott meg. OtthonOrigoAz idei év legköltséghatékonyabb lakásfelújítási tippjei http://www.life.hu/otthon/20181216-2018-koltseghatekony-lakasfelujitasi-tippjei.htmlIdén is hoztunk pár olyan szuper lakásfelújítási ötletet, amelyekkel elképesztő változásokat tudsz elérni otthonodba anélkül, hogy egy kisebb vagyont kellene kifizetned. Ezekből szemezgettünk. OtthonOrigoFekete fallal is lehet barátságos egy otthonhttp://www.life.hu/otthon/20181215-fekete-fallal-es-sotet-szinekkel-is-lehet-baratsagos-egy-otthon-lakas.htmlEz az otthon olyan, mint egy sötét vászonra festett kép, melyet a Dezestálmodott és valósított meg. A meleg, naturális színek és anyagok lágyítják ezt az igen merész koncepciót, de emellett számos olyan okos megoldást találunk még, amelyeknek köszönhetően a végeredmény a lehető legtávolabb áll a kriptahangulattól. OtthonOrigoÁlomotthonok - A luxus és a giccs hihetetlen párosításahttp://www.life.hu/otthon/20181118-alomotthonok-a-luxus-es-a-giccs-hihetetlen-parositasa-miami-beach.htmlEbben az otthonban minden tárgynak, minden bútornak külön története van. Első pillantásra giccsparádénak tűnhet ez a Miami Beach-i ház, de megismerve tulajdonosának motivációját és a berendezés kiválasztásának igényességét, lehetséges, hogy másként fogod látni. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.