Elhagyott helyek - Abházia, ahol nem járnak turisták: fotók

Forrás: jameskerwin.uk -
turista fotós Abházia elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Abházia nem az az ország, ami kedvelt turistacélpont lenne. A legtöbb állam el sem ismerte függetlenségét. Csupán pár éve annak, hogy egyáltalán átléphetik a határait üdülni vágyó „idegenek”, pedig csodás tengerpartjai és felfedeznivaló barlangjai vannak. Most megnézheted ezt a rejtett világot, ami mindössze 1700 kilométerre van tőlünk.

Abházia tisztázatlan státuszú terület a Kaukázusban, és bár 1992 óta de facto független állam, ezt csupán kevés ország ismeri el – mint például Oroszország, Venezuela és a Dnyeszter Menti Köztársaság. A legtöbb állammal együtt, mi is Grúzia részeként tekintünk rá. Polgárai közt legnagyobb számmal abházokat találunk, de élnek itt még örmények, oroszok és grúzok is. Abházia oroszbarát, ami folytonos ellentétet jelent azzal a Grúziával, aki a Szovjetunióból való kilépéséért és saját közigazgatásáért keményen megharcolt.


Itt található a világ eddig ismert legmélyebb barlangja, a Krubera-Voronya barlang. Abházia azonban a magas kort, több mint 100 évet megélt emberekről is híres – Szuhumiban, a fővárosban lévő tudományos intézetben kutatják a hosszú élet titkát.

Amikor James Kerwin elkezdett felkészülni az utazásra, már majdnem négy éve foglalkozott elhagyott helyek és épületeket fotózásával. Európában már több országban is járt – mint például Lengyelország, Németország és Portugália –, de tudta, hogy valami igazán különlegeset akar találni, ami megint visszahozza a kalandot az életébe. Amikor megérkezett Grúziába, már közeledett a tél, az időjárás pedig cseppet sem kedvezett a fotózásnak. Pár nappal később azonban továbbment Abháziába, ahol megfordult vele a világ.

Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:

Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18
Forrás: jameskerwin.uk
1 / 18

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.