Megszabadult fájó emlékeitől Bereczki Zoltán

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Bereczki Zoltán emlék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész új otthonba költözött, és ezzel együtt eltüntette tönkrement házassága emlékeit, de a ruháinak kilencven százalékát is eladományozta.

"Mivel az elmúlt hat évből kettőt még az egykori közös házunkban, Budakalászon éltem, majd négy évet albérletben, nem igazán fektettem új dolgokba, mondván, minek vegyek ide bármit. Jó lesz a régi is. De az új otthonom lakóterébe már csak olyan dolgok kerültek, amelyekhez valóban mélyen kötődöm, amik fontosak, és hosszú távon szeretném, ha körülöttem lennének. Minden mást eltüntettem" – árulta el a Vasárnapi Blikknek Bereczki Zoltán, aki a ruháit például a Baptista Szeretetszolgálat gyűjtőakciójában adta le.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Volt olyan ruhám, amely lehet, hogy már évek óta nem volt rajtam, de még jó állapotban volt, eszem ágában sem volt csak úgy kidobni (...) Csomó dolog volt a korábbi lakásban, amely tele volt emlékkel, fájdalommal. Gátoltak abban, hogy új életet kezdjek, mindet el kellett engednem. Jó érzés volt, mert az újrakezdést jelentette. Egy keleti harcművészetről szóló filmben hallottam egyszer, hogy amíg a poharad félig van tejjel, nem tudod teleönteni tiszta vízzel. Előtte ki kell önteni a tejet. Én most ezt csinálom, kiöntöm a tejjel félig teli poharat" - tette hozzá.

Megtalálta új otthonát Hosszú Katinkahttp://www.life.hu/otthon/20180811-megtalalta-uj-otthonat-hosszu-katinka-olimpiai-bajnok-uszo.htmlHosszú Katinka végre beköltözhetett új lakásába. Az olimpiai bajnok úszó már egy "új partnert" is talált, akit megmutatott követőinek Instastoryjában.OtthonOrigoHavas Henrik megmutatta gyönyörű otthonát Kisoroszibanhttp://www.life.hu/otthon/20180629-havas-henrik-megmutatta-gyonyoru-kisoroszi-otthonat-a-privatszferaban.htmlA Hír Tv Privátszféra című műsorának forgatott Havas Henrikkel Péterfi Judit. A műsorvezető ezúttal beengedte a kamerát otthonába, helyesebben az egyik otthonába: a Kisorosziban lévő házába. Otthon--Pártos Csillának mennie kell, Pécsi Ildikó eladja az ingatlanthttp://www.life.hu/otthon/20180609-partos-csillanak-mennie-kell-pecsi-ildiko-eladja-az-ingatlant.htmlPártos Csillának és fiának még idén nyáron ki kell költöznie a budai villából. Az is kiderült, mi a terve Pécsi Ildikónak az ingatlannal. Otthon--Először és utoljára mutatta meg otthonát Dobó Ági http://www.life.hu/otthon/20180520-eloszor-es-utoljara-mutatta-meg-otthonat-dobo-agi-tatar-csilla-vlogjaban.htmlA Konyhafőnök VIP második szériájának nyertese, Dobó Ági - akit láttunk már, koronával, fakanállal, pelankával és kamerával is a kezében - és családja hamarosan új otthonba költöznek. A szépség két pici fia mellett sikeres vlogger lett, aki most bepillantást engedett Tatár Csillának az épülő új családi fészkükbe . OtthonOrigoKipakolta Som Lajos lakását volt neje: kitálaltak a szomszédokhttp://www.life.hu/otthon/20171125-kipakolta-som-lajos-lakasat-volt-neje-kitalaltak-a-szomszedok.htmlHetvenéves korában, októberben hunyt el Som Lajos. A zenészlegendát a Farkasréti temetőben kísértek utolsó útjára. A szomszédokat megrázta Som halálhíre, most pedig attól rettegnek, ki költözik be a lakásába. Otthon--Nem vállal babát albérletben Molnár Andreahttp://www.life.hu/otthon/20180324-nem-vallal-babat-alberletben-molnar-andrea-tancosno-a-szombat-esti-laz-sztarja.htmlElőbb a lakáshelyzetüket oldják meg, aztán jöhet a baba. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.