dekoráció ősz termés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amíg nyáron nem mindenki tart igényt arra, hogy sok dekorációval vegye körbe magát, az őszi szezon – amikor jön az otthoni bekuckózás időszaka – mindenkiben felébreszti ezeket az ösztönöket. Most mutatunk néhány egyszerű, és olcsó dekorációt, amivel pillanatok alatt őszi hangulatot teremthetsz. 

Miért is költenénk sok pénzt őszi dekorációra, amikor a legszebb díszek teljesen ingyen begyűjthetőek az erdőben, a parkban, az udvarban? Természetesen a természet kincseire gondolunk, a levelekre, a bogyókra, a termésekre.

Dekorációk őszi levelekből

  • Virágcsokor

Igazán színpompás DIY-trükk az őszi levelekből való csokor készítése. A rózsához hasonló lesz a végeredmény, amit akár önmagában vagy többet együtt csokorban is vázába tehetsz, vagy akár felhasználhatod egy nagyobb asztali kompozícióhoz. A leveleket félbe kell hajtani, majd szorosan feltekerni, majd így rétegezni egymásra a leveleket. A külső „szirmokat” egyre lazábban rakjuk körbe, majd alul rögzítsük egymáshoz a leveleket.

Rózsa falevelekből Forrás: sistersknowbest.com
  • Őszi izzók

A fényfüzérekkel, izzósorokkal nem érdemes a téli szezonig várni, ha már ősszel is ennyire jól mutat otthonunkban. Ehhez a DIY-tipphez is őszi levelekre van szükség, amit egy speciális módszerrel érdemes tartósítani, hiszen a levelek szobahőmérsékleten hamar elvesztik az alakjukat. Két zsírpapír közé tedd be a leveleket, majd helyezz rá egy textil zsebkendőt. Alacsony hőfokon vasald át, így a zsírpapír zsíros rétege átkerül a levelekre. Az így tartósított leveleket kis cérnával kösd az izzókhoz.

Égősor őszi levelekkel Forrás: wallflowerkitchen.com
  • Mécses

A friss falevelekből mécsest is készíthetsz. Ehhez nyugodtan használhatod a szalvétatechnikához is alkalmazott ragasztót. Kend le a levelek egyik felét, majd helyezd el őket szépen sorban a mécsestartón. Ezután kezeld le a levelek másik felét is.

Forrás: survivingrobynsworld.blogspot.com

Dekorációk bogyókból

  • Asztaldísz

A számtalan őszi bogyóval és terméssel egy késő szeptemberi napon pillanatok alatt megtelhet egy egész kosár. A dió, a gesztenye, a makk, a zsidó cseresznye, a csipkebogyó, a berkenye, a hóbogyó, a moha, a zuzmó, a toboz, de még pár kisebb fadarab is kincset ér ilyenkor. Ezeket a legegyszerűbb asztaldíszként kompozícióba állítani. Akár egy aprócska teáscsészébe is elhelyezhetsz pár termést, de egy nagyobb, régi, fa szerszámosládát is megtölthetsz az ősz kincseivel. Feldobhatod néhány gyertyával, esetleg egy-két kisebb dísztökkel is.

Forrás: anitafaraboverubies.com, stonegableblog.com
  • Koszorú

A koszorú elkészítése már kicsit időigényesebb. Ennek legegyszerűbb megoldása, ha van egy alapod, amire aztán ragasztópisztollyal szépen apránként fel tudod ragasztgatni a kincseket. Ízlésed szerint válogasd össze a terméseket. Sok olyat is látni, ami kizárólag egyféle termésből, például csak gesztenyéből készül, de lehet egészen eklektikus is.

Forrás: smallroomideas.com, designmag.it

+1 ötlet, a dísztök

A dísztök önmagában is szuper dekoráció, de rengeteg további ötletet is el lehet készíteni vele. Lehet például stencilezni rá, készülhet belőle töklámpás, de szuper virágos, terméses kompozíció is készülhet belőle. Vájd ki a tök belsejét úgy, hogy bele tudj tenni egy megfelelő méretű konzerv dobozt. Ebben akár cserélgetheted is a vizet, ha vágott virágokat helyeznél bele, de vizes vagy akár száraz oázist is tehetsz bele, attól függően, hogy mi a cél. Akár ültethetsz is pozsgásokat a konzervdobozba, körülölelve egy kis mohával. Ezt aztán átteheted egy másik dekorációba, amikor a tök a végét járja.

Forrás: simplyhappenstance.com, lauraashley.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.