Csodáld meg a 2018-as burkolattrendet a konyhában

Forrás: Shutterstock -
fashion week burkolat zalakerámia2018 csempe padló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén szeretnéd átalakítani, újra megálmodni a konyhádat? Nos, a legjobb helyen jársz ahhoz, hogy megtudd, melyek lesznek 2018 legtrendibb konyhaburkolatai.

Azt hiheted, hogy a polcok és egyéb munkapultok adják a konyha szívét. Ez azonban csak részben igaz. A burkolat - legyen szó a padlóról vagy a falról -, az egész helyiség lényegét meghatározza.

Csempék – az egyszerűtől a merészig

A kisméretű csempék - nem az apró mozaikok - az idei év slágerei, különösen a fehérek és a meleg szürke árnyalatok. A réz és fa mellett remekül mutat, hiszen nem vonja el a figyelmet róluk. Ugyanakkor letisztult és elegáns, igazi örök darab. Emellett azonban 2018-ban hódítanak a színek is, így az élénk árnyalatú csempék is remek választásnak bizonyulnak. A minták idén visszaszorulnak, de a nagy virágmotívumok elszórtan igazán divatossá tehetik a konyhádat, a csempe felületein (is).

Válassz matt, fényes, vagy épp bordázott felületűt, a fontos, hogy megtaláld a konyhádban a helyét. A tűzhely környékére érdemes könnyen tisztíthatót és egyszerűt választani, a munkafelületeknél azonban nyugodtan engedd el a fantáziádat.

Forrás: Shutterstock

Padlóburkolatok – a melegség és a tartósság az idei év jelszava

Fapadló

A halszálkamintában lerakott parketta és a kortalan hajópadló újra hódít. A konyhába visszacsempészik az otthonosságot, a családias hangulatot. Remek kiegészítőjük lehet egy vékony szőnyeg, amit könnyen lehet mosni – ha netán ráömlene valami.

Forrás: Shutterstock

Laminált padló

Ma már olyan csodás szalagparkettákat lehet kapni, hogy sokan akár a lakás többi pontjára is ezt választják a parketta ellenében. Remek választás, ha a konyhád nincs elszeparálva például a nappalitól, így ugyanaz a padló futhat végig, ami folytonosságának köszönhetően nagyobb tér érzetét kelti, és természetesen egységességet kölcsönöz.

Forrás: Shutterstock

Vinil

Gyakran csak linóleumként emlegetik, pedig annál jóval korszerűbb anyagról van szó. Olyan élethűek a kő-, vagy épp famintái, hogy elsőre senkinek sem fog feltűnni a különbség. Strapabíró és remekül bírja a gyűrődést. Nemcsak egyben fektethető le, de akár padlócsempeként is.

Forrás: Shutterstock

Kerámialapok

Annak ellenére, hogy a 2018-as évben inkább a meleg burkolatok hódítanak, a kerámialapokkal még így sem lőhetsz mellé. Számtalan színben, formában és méretben kaphatóak, így egész biztos, hogy megtalálod a konyhád stílusához és természetesen a pénztárcádhoz legmegfelelőbbet. Amennyiben hosszú távon gondolkodsz, ez a neked való padlóburkolat, mivel kifejezetten időtálló darabok.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.