Rendezd be otthonod a csillagjegyed szerint 4.rész - Skorpió, Nyilas, Bak

Skorpió Bak csillagjegy Nyilas horoszkóp lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a negyedik hét, hogy a csillagjegyekkel, mint lakberendezési útmutatókkal foglalkozunk. Eljött az ideje, hogy az utolsó három is sorra kerüljön. Nézd meg, melyik kedveli a klasszikus, melyik a minimalista vonalat, és vajon kinek érdemes pasztellrózsaszín festéket vennie.

Nézd meg a másik 9 csillagjegyhez tartozó lakberendezési ötleteket is

Elsőként a Vízöntő, Halak, Kos jegyekről írtunk, aztán következett a Bika, Ikrek, Rák trumvirátusa, az utolsó előttiben pedig az Oroszlán, Szűz, Mérleg otthonaira irányítottuk a fókuszt.

Skorpió

A dekorációs elemekkel zsúfolt enteriőr távol áll a Skorpiótól. Inkább a letisztult, finomabb stílust szereti, melybe a klasszikus bútorok épp úgy beleférnek, mint a minimalisták.

A skorpió a rozsdás, vörös és narancssárga közt érzi magát a legjobban. Ezek a szenvedély és eltökéltség színei, melyek mindennap feltöltik őt. Nem szabad azonban túl intenzíven használnia őket, hiszen ebben az esetben túlfűtik.

A skorpió a rozsdás, vörös és narancssárga közt érzi magát a legjobban Forrás: Shutterstock

Ha Skorpió vagy, a lakás dekorálása során nagy gondot fordítasz, hogy minden tárgy jelentéssel bírjon. Nem te vagy az, aki bármit megvesz a boltokban, csak azért mert formában, színben passzolna az adott helyiséghez. Kell, hogy egyfajta mélységet képviseljen, beszéljen hozzád.

Nyilas

A Nyilas optimista és nagylelkű, ezeket a gyengéd tulajdonságait pedig az otthona is tükrözi. A lágy rózsaszín és lila, a pasztelles árnyalatok az ő színei.

A Nyilas jegy szülötte imádja növényekkel és virágokkal körbevenni magát, még akkor is, ha nem feltétlenül ért a gondozásukhoz. A konyha azonban nem jelent sokat a számára, így a fűszernövények sem keltik fel túlzottan az érdeklődését.

A nyilasok imádják körül venni magukat növényekkel és utazások alkalmával beszerzett emléktárgyakkal Forrás: Shutterstock

Ha Nyilas vagy, imádsz utazni, és gyűjtöd az ilyen alkalmakkor beszerzett szuveníreket. Ezeket természetesen szereted is kiállítani a lakásod egy központi pontján. Azonban ezt nem büszkeségből és hiúságból teszed, egyszerűen csak rájuk nézve újra tudod élni az utazásaidat.

Bak

A Bak föld jegyként egyszerűen imádja a minőségi kézműves tárgyakat. Imádja a kézzel készült, akár antik bútorokat, ezek között érzi igazán jól magát. Persze, az ilyen bútordarabok bizony igen drágák lehetnek, azonban egy életen át kitartanak, így jó befektetésnek bizonyulnak.

A fekete, barna és fehér a domináns színpaletta, mely meghatározza a Bak otthonának színeit. Ezeken kívül természetesen más színt is használhat, de azokat csupán kiegészítőként érdemes alkalmaznia.

A fekete, a barna és a fehér szín domináns a bakok otthonában Forrás: Shutterstock

Ha Bak vagy, úgy vonzódsz a természetes anyagokhoz, mint a fpadló. Kedveled az egyszerű, mintától mentes falakat és a klasszikus hangulatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.