Kisbútor, mégis a nappali nélkülözhetetlen eleme – A dohányzóasztal

Forrás: Pressloft -
asztal nappali dohányzóasztal bútor lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak olyan elemek, melyek a nappaliból egyszerűen kihagyhatatlanok. Ilyen a kanapé – melyről korábban már írtunk -, no meg persze a dohányzóasztal. Ez az, amit a pöfékelés ellenesek sem neveztek át, így gyakran régi funkciójától megfosztottan álldogál a szobában, várva a magazinokat, poharakat, tányérokat... Kétségkívül ő a bútorok legkihasználtabb és legsokoldalúbb darabja. Ismerkedj meg vele.

Múltja egészen a 18. századig vezethető vissza. Érdekes lehet, de a neve ellenére nem a szivar, hanem a forró tea fogyasztás közbeni elhelyezésének problematikája vezetett a megalkotásáig. Először Angliában kezdték el gyártani és használni, bár ekkor még magasabb, kerek lapú bútor volt.

A neve ellenére nem a szivar, hanem a forró tea fogyasztás közbeni elhelyezésének problematikája vezetett a megalkotásáig Forrás: Pressloft

Elődje röpke száz évvel előzte meg, ennyit kellett tehát várni, a ma is ismert méretű és funkciójú dohányzóasztalra - E. W. Goodwin volt a „szülőatyja". Bár az ötletet nem nevezhetjük teljesen forradalminak – mivel Indiában és Japánban is használtak már korábban hasonlóan kicsi asztalokat, bár ők étkezésre -, az európai világban mégiscsak hihetetlen funkcionális újításnak számított.

Először csak asztalos mesterek készítettek dohányzóasztalokat, a szélesebb körben történő elterjedését a gépiesített bútorgyártás hozta el.

1. Western dohányzóasztal KIKA 146.900 Ft, 2. Linate dohányzóasztal Mömax 34.900 Ft, 3. Flavia dohányzóasztal BútorCsalád 67.800 Ft, 4. Colorado dohányzóasztal Dolo Mobili 25.900 Ft, 5. Hol dohányzóasztal IKEA 8990 Ft, 6. Niels B dohányzóasztal Vakum Design 49.500 Ft Forrás: Life.hu

A 20. században már szinte az összes háztartásban találtunk ilyen kis asztalt, sőt. A gyártási technikák fejlődésének köszönhetően már nemcsak fa, hanem fém, üveg, kerámia és műanyag felhasználásával is készültek dohányzóasztalok.

A gyártási technikák fejlődésének köszönhetően már nemcsak fa, hanem fémből, üvegből, és műanyagból is készülnek dohányzóasztalok Forrás: Pressloft

Manapság már a legalapabb daraboktól kezdve, a szinte használhatatlan luxusig bármit megtalálhatunk dohányzóasztal címke alatt. Funkcióját tekintve is kitoltuk a határait; nálunk például az ovis gyerekek a kis székeikkel tökéletesen felérik, és gyakran rajta válik egy fekete-fehér hercegnőből, csodaszép Hamupipőke. De lehet rajta enni, kártyázni, kézműveskedni, dolgozni... vagyis nem kétséges, hogy a legjobban kihasználható bútor.

A leginnovatívabb asztali és fali lámpák, amelyek ámulatba ejtenekhttp://www.life.hu/otthon/20180119-innovativ-asztali-es-fali-lampak.htmlFelejtsd el a polcra rögzíthető műanyag, az unalmas idomú íróasztali és az éjjeli szekrényen pihenő lámpákat! Mint azt már a fotelek esetébe bemutattuk, a kislámpák is túlnőttek funkciójukon. Az enteriőr meghatározó elemeként foglalják el helyüket az asztalon, falon. Most bemutatjuk a leginnovatívabb darabokat. OtthonOrigoA legdrágább sztárotthonok listájahttp://www.life.hu/otthon/20180116-a-sztarok-legdragabb-otthonai.htmlSokszor mutatjuk be hírességek otthonait, ezzel is közelebb hozva őket. Hiszen valljuk csak be, van abban valami édes izgalom, hogy betekintést nyerhetünk az életük eme titkos és intim részébe. Korábban már írtunk a Playboy-villáról, mely 100 millió dolláros értékével kimagaslóan drága, még sztár körökben is. Ám, nem ez az egyetlen méregdrága celebingatlan. Otthon--Zuhanyzás vs. kádban fürdés - Szavazz!http://www.life.hu/otthon/20180109-zuhanyzas-vagy-kadban-furdes-szavazz.htmlA napi tisztálkodást gyakran rutinszerűen végezzük. Ezen pedig nem is csodálkozhatunk, hiszen épp a fürdés az, ami a rohanó életünkben egy plusz időkiesést jelent. Ám vannak olyan pillanatok, amikor igenis jól esik átadni magunkat az esti szeánszának. Korábban már megmutattuk a világ legszebb fürdőszobáit, de most a te véleményedre vagyunk kíváncsiak. Számodra mi van a legjobb fürdőben: zuhany vagy kád? Otthon--Nyugtató forróság lesz 2018-ban – Megérkezett a lakásdekorációs előrejelzéshttp://www.life.hu/otthon/20171204-nyugtato-forrosag-lesz-2018-ban-megerkezett-a-lakasdekoracios-elorejelzes-trend.htmlNem csak a színek és formák között találunk újdonságokat. A jövő évi trendek közül néhány jelenleg is „forgalomban" van - a tervezők szeretik megszellőztetni őket. Így a felsoroltak közül párral már találkozhattál, de lesznek kifejezetten meglepő elemek is. OtthonOrigoA miniatűrök világa, ahol minden új értelmezést kaphttp://www.life.hu/otthon/20171223-a-miniaturok-vilaga-ahol-minden-uj-ertelmezest-kap-small-worlds.htmlKépzelj el egy világot, ahol elsőre minden normálisnak tűnik, de jobban megvizsgálva ráébredsz, hogy ez közel sincs így. Az ördög a részletekben rejlik, szokták mondani, ami ezekre a miniatűrökre duplán igaz. Otthon--Innovatív és modern formatervezés jellemzi ezeket a különleges székeket, fotelekethttp://www.life.hu/otthon/20171205-innovativ-es-modern-formatervezes-jellemzi-a-szekeket-foteleket.htmlHa bármikor is érezted már életedben, hogy a szobád elbírna némi művészetet, akkor most jó helyen jársz. Olyan székeket, foteleket mutatunk, melyek többségét, akár egy kortársmúzeumban is kiállíthatnák. De a legszebb, hogy funkciójukat tekintve is megállják a helyüket ezek az ülőalkalmatosságok. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.