A profi lakberendezők szerint ezeket a színeket ne használd

Forrás: Thinkstock -
otthon árnyalat szín lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akárcsak a magánembereknek, a profi lakberendezőknek is vannak kedvenc és kevésbé kedvelt színeik – most az utóbbiakról lesz szó. A következőkben nemzetközi dizájnerek mesélnek arról, miért is irtóznak egy-egy árnyalattól. 

Halványzöld

Lehet, hogy ez az árnyalat nagyon jól mutat a festékpalettán, ám Francesco Bilotto belsőépítész azt mondja, a falakon már bizony kevésbé, sőt, a kárpitokon sem. Véleménye szerint ennek a legfőbb oka, hogy ezt a kissé sápadt színt meglehetősen nehéz más árnyalatokkal harmóniába hozni.

Francesco Bilotto belsőépítész azt mondja, a falakon már kevésbé mutat jól Forrás: behr.com

Kék

Vannak dizájnerek, akik egészen egyszerűen személyes okokból kifolyólag viszolyognak egy-egy szín használatától, így van ezzel Susan Niblo lakberendező is. „Gyerekkoromban a családi házunk minden négyzetcentimétere kék volt, egyszerűen elegem lett ebből a színből” – mesélte, majd azt is hozzátette, hogy természetesen, ha egy ügyfél kifejezetten kék színt szeretne, nem próbálja meg lebeszélni.

Gyerekkoromban a családi házunk minden négyzetcentimétere kék volt, egyszerűen elegem lett ebből a színből Forrás: behr.com

Fekete

Mina Fies dizájner azt mondja, amennyire csak lehet, próbál távol maradni a feketétől, mivel véleménye szerint már így is túl sok sötét árnyék vetül az emberek életére. „Rengeteg fekete ruhát viselünk, az élet számos területén fekete dolgokkal vagyunk körülvéve, legalább az otthonunkból próbáljuk meg, amennyire lehet, száműzni.”

Mina Fies dizájner azt mondja, amennyire csak lehet, próbál távol maradni a feketétől Forrás: Thinkstock

Mandarin

CeCe Barfield dizájner azt mondja, hogy az otthonok berendezése, a dekoráció során mindig olyan árnyalatokat próbál választani, amik illenek az ott élő emberek természetes bőrszíneihez, éppen ezért szokta hanyagolni a mandarin színt. „Ez a különleges árnyalat ritkán illik igazán az emberekhez.”

Mandarin Forrás: behr.com

Arany

Linda Merrill tiltólistáján az arany szín szerepel. Mint mondja, ez a szín jelenleg egyébként sem túl népszerű, de ha mégis használják, akkor sem túl hívogató. „Az arany túlságosan is durva a falakon” – mondta, és hozzátette, érdemes inkább kiegészítőkön és dekorációs tárgyakon használni a fémes árnyalatokat.

Linda Merrill tiltólistáján az arany szín szerepel Forrás: Thinkstock
Nézd meg, hol él Cobie Smulders, az Így jártam anyátokkal sztárja!http://www.life.hu/otthon/20170421-cobie-smulders-es-ferje-eladja-new-york-i-otthonat.htmlNem gondoltuk volna, hogy az Így jártam anyátokkal című sorozat Robinja ilyen remek stílusérzékkel bír. Less be a színésznő eladó New York-i otthonába! Otthon--Nem tudod eldönteni, milyen stílusú otthont szeretnél? Segítünk!http://www.life.hu/otthon/20170421-harom-epitkezesi-stilus.htmlÚj otthonodat tervezed, de nem tudod eldönteni milyen stílus is áll hozzád a legközelebb? Ne aggódj, segítünk! A következőkben három igen népszerű lakberendezési stílust mutatunk be, inspirálódj belőlük bátran. Otthon--Különleges szobanövényekhttp://www.life.hu/otthon/20170420-nem-mindennapi-szobanovenyek.htmlFelejtsd el a kaktuszokat és az anyósnyelvet, díszítsd otthonodat egy igazán különleges szobanövénnyel! A következőkben öt nem mindennapi növényt mutatunk be. Otthon--Álomotthonok - Idilli családi ház Szentendrénhttp://www.life.hu/otthon/20170410-alomotthonok-sorozat-szen-molnar-tamas-belsoepitesz-szentendrei-munkaja.htmlKreatív játék a fénnyel, a színekkel, a terekkel - Szén Molnár Tamás belsőépítész legújabb projektjében egy szentendrei családi házat alakított valódi luxusotthonná. Álomotthonok sorozatunk következő részében ismét beleshetünk a kulisszák mögé. Otthon--Íme, a Wall Street valódi farkasának luxusotthonahttp://www.life.hu/otthon/20170411-jordan-belfort-a-wall-street-farkasa-eladja-luxusotthonat.htmlHa láttad A Wall Street farkasa című filmet, akkor biztosan nem kell bemutatnunk a Leonardo Dicaprio által megformált Jordan Belfort karakterét. Jordan Belfort a valóságban is igen izgalmas és luxuséletet él, a következő káprázatos kúria is egykor az ő ingatlanportfólióját gyarapította. OtthonOrigoKezdd el az ünnepi készülődést - Szívmelengető húsvéti dekorációkhttp://www.life.hu/otthon/20170405--igy-dobd-fel-a-lakast-husvetra-inspiraciok.htmlVidám tavaszi árnyalatok és üde, színpompás virágok - közeledik a húsvét, ideje hát tavaszi, ünnepi díszbe öltöztetned az otthonodat. A következőkben a lakás húsvéti dekorációjához szeretnék egy kis inspirációt adni. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.