Bácsi Péter birkózó hivatalosan visszavonult

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
bejelentés Bácsi Péter visszavonulás birkózó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hivatalosan bejelentette visszavonulását Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó.

A karrierje során két vb- és két Eb-címet szerzett kötöttfogású sportoló a tavalyi budapesti világbajnokság egyetlen magyar aranyérmese volt, s azóta nagyobb versenyen nem lépett szőnyegre, ám visszavonulásáról - melyről szerdán a közmédiának beszélt először - csak most döntött.

Az aranyérmes Bácsi Péter a férfi kötöttfogású 82 kilogrammos súlycsoport eredményhirdetésén a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2018. október 26-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd



"Elég fura helyzet ez most, de már régóta érett bennem ez a gondolat" - nyilatkozta a Ferencváros birkózója, hozzátéve, hogy tulajdonképpen már a tavalyi vb után felmerült benne a távozás gondolata, ám a siker erőt adott neki, a tokiói olimpia pedig vonzotta. Bácsinak bevallása szerint az utóbbi években egyre nehezebb volt egy-egy felkészülést megkezdenie, a mostani évben pedig már "mindene fájt" az edzéseken, a meccseken. Az olimpiai szereplés kivívásához ráadásul súlycsoportot kellett volna váltania, úgy, hogy a magyar mezőny éppen a 87 és a 77 kilóban nagyon erős, a kvalifikációs rendszer pedig minden korábbinál nehezebb. Így be kellett látnia, hogy itt az ideje sportolói pályafutása lezárásának.

A 36 éves birkózó rendkívül sikeres karriert tudhat maga mögött, 2014-ben (80 kg) és 2018-ban (82 kg) nyert világbajnokságot, 2008-ban (74 kg) és 2014-ben (80 kg) pedig kontinensbajnokságot. Emellett 2011-ben ezüst-, egy évvel korábban (mindkettő 74 kg) pedig bronzérmes volt az Eb-n. Pályafutása során három olimpián szerepelt, 2008-ban Pekingben és 2016-ban Rio de Janeiróban egyformán ötödik lett, éppen lecsúszva az éremről, míg 2012-ben Londonban első meccsén térdsérülést szenvedett.
"Az olimpia azért nagy hiányérzet bennem. Még ha nem is azt mondom, hogy arany, de egy érem mindenképpen benne volt a pályafutásomban. Ezért is volt nagyon nehéz a mostani döntés" - mondta Bácsi, aki július elsejétől a magyar szövetség szakmai igazgatójaként dolgozik.

Sikeres pornósztár lett a nőből, aki korábban a gyógyszeriparban dolgozotthttp://www.life.hu/sztarok/20190828-sikeres-pornosztar-lett-a-nobol-aki-korabban-a-gyogyszeriparban-dolgozott.htmlKét óra alatt közel 350 ezer forintot keres az az amerikai nő, aki a gyógyszeripari munkáját cserélte pornózásra. TV + SztárokOrigoÁzsia Expressz 2: Janicsák Veca nagyon kiakadt Demcsák Zsuzsárahttp://www.life.hu/sztarok/20190828-janicsak-veca-nagyon-kiakadt-demcsak-zsuzsara.htmlJanicsák Veca kiakadt Demcsák Zsuzsára, amiért a tévés nem köszönt neki vissza az Ázsia Expressz egyik játéka során. TV + SztárokOrigoRubint Réka elárulta, soha nem érdekelték az anyagiakhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-rubint-reka-elarulta-soha-nem-erdekeltek-az-anyagiak.htmlTúl költségesek Rubint Réka alakreform-táborai: ezzel vádolják a fitneszladyt. TV + SztárokOrigoÁzsia Expressz 2: Janicsák Vecáék az első napon nem ettek semmithttp://www.life.hu/sztarok/20190828-azsia-expressz-2-janicsak-vecaek-az-elso-napon-nem-ettek-semmit.htmlJanicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Ádám együtt szerepeltek az Ázsia Expresszben. Sri Lankán interjúztunk velük: a megpróbáltatásokról és a realitybe való beilleszkedésükről meséltek. Íme, Vecáék kalandjai.TV + SztárokOrigoSúlyos betegsége után lemezt ad ki Fekete Jenő blueszenészhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-sulyos-betegsege-utan-lemezt-ad-ki-fekete-jeno-blueszenesz.htmlBemutatja első szólólemezét Fekete Jenő bluesgitáros, aki néhány hónapja kapott tüdőembóliát. TV + SztárokOrigoPolgár Tünde szegény gyermekkora miatt adakozikhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-a-luxusfeleseg-polgar-tunde-szegeny-gyermekkora-miatt-adakozik.htmlPolgár Tünde, az egyik luxusfeleség ma is jól emlékszik arra, hogy honnan jött. Nem fényűzésbe született, családja szegény volt, ő pedig korán kezdett el dolgozni. TV + Sztárok--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.