Két barlangász rekedt egy tátrai barlang mélyén, a mentőakció akár hetekig is tarthat

Forrás: Wikipedia -
Tátra barlangász barlang mentőakció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két barlangász a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna (Nagy Havas-barlang) mélyén rekedt, miután a beáramló víz elvágta az útjukat. A bonyolult mentőakció akár hetekig is tarthat - közölte vasárnap a lengyel média.

A legnagyobb és legmélyebb lengyelországi barlangrendszerben a mintegy 500 méter mélyben rekedt barlangászok megmentésén jelenleg 27 fős csapat dolgozik, az akcióba a hegyi mentők mellett tűzoltók és tűzszerészek is bekapcsolódtak. Várják a szlovákiai mentők érkezését is. Négy barlangásznak sikerült még kimenekülnie az elárasztott barlangfolyosóból, ők értesítették a mentőket a mélyben rekedt kollégáikról szombat este. Előtte még hallották a két szerencsétlenül járt barlangász hangját.

Jaskinia Wielka Sniezna Forrás: Wikipedia


Jan Krzysztof, a tátrai hegyi mentők parancsnoka vasárnapi sajtóértekezletén elmondta: tudják, hol keressék az eltűnteket, viszont nagyon nehéz megközelíteni őket, mert a víz mellett a folyosók szűkössége is akadályt jelent. Pirotechnikai műveletekkel többek között az átjárókat bővítenék.
Krzysztof szerint aggodalomra adhat okot a barlangászok egészségi állapota, mivel már hosszabb ideje extrémnek minősíthető közegben tartózkodnak, ahol a hőmérséklet mintegy négy Celsius-fok, és magas a páratartalom.

A mentőknek "hosszú távú cselekvésre, napokra, hetekre kell felkészülniük" - jelentette ki Krzysztof.
A keresett barlangkutatók nemzetiségéről a média nem számolt be.

Motorbalesetben elhunyt az amerikaifutball-játékos, Cedric Bensonhttp://www.life.hu/news/20190818-motorbalesetben-elhunyt-az-amerikaifutballjatekos-cedric-benson.htmlA hírek szerint motorbalesetben elhunyt az amerikaifutball-játékos Cedric Benson. News--Halálos baleset miatt lezárták a 82-es főutat Gyulafirátótnálhttp://www.life.hu/news/20190818-halalos-baleset-miatt-lezartak-a-82es-foutat-gyulafiratotnal.htmlHalálos baleset miatt lezárták a 82-es főutat Gyulafirátót és Eplény között vasárnap délután. News--Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatthttp://www.life.hu/news/20190818-negyezer-embert-kellett-kitelepiteni-gran-canarian-az-erdotuz-miatt.htmlMintegy négyezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián az egy napja tomboló erdőtűz miatt NewsOrigoKihúzták az ötös lottó nyerőszámait: ímehttp://www.life.hu/news/20190817-kihuztak-az-otos-lotto-nyeroszamait-ime.htmlEzen a héten is kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 770 millió forintot vihet haza az, akinek sikerült őket eltalálnia. News--Az amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és haláláthttp://www.life.hu/news/20190817-az-amerikai-par-eljatszotta-gyermekuk-szuleteset-es-halalat.htmlAz amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és halálát, hogy becsapják a családjukat és pénzt csikarjanak ki tőlük. News--Török Zsolt aradi hegymászót a Fogarasi-havasok egyik szakadékában találták meg holtanhttp://www.life.hu/news/20190817-torok-zsolt-aradi-hegymaszot-a-fogarasi-havasok-egyik-szakadekaban-talaltak-meg-holtan.htmlHoltan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.