Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr Romániában

Forrás: Shutterstock -
baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással.

A Tulcea megyei férfi feltehetőleg a BMW típusú sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt. A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó gépkocsi Vacareniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és

halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy hároméves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves - a terhessége hetedik hónapjában lévő - állapotos anyját is.

Forrás: Shutterstock

A terhes nőt - a dunai komp igénybevételével - csak nehezen tudták kórházba juttatni.

Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteniük, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.
Romániában a kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.