Földrengést észleltek Jászberény közelében

Forrás: Shutterstock -
földrengés Magyarország Jászberény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kisebb földrengés történt kedden Jászberény közelében.

Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt Jászberény közelében kedden – közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-vel.

Mónus Péter tájékoztatása szerint a földmozgás helyi idő szerint 1 óra 14-kor, mintegy három kilométeres mélységben keletkezett. Hozzátette, a rengést néhányan érzékelhették, károkról eddig nem érkezett bejelentés.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock
A család úgy véli, öngyilkosságnak álcázhatták Balog Sarolta haláláthttp://www.life.hu/news/20190723-a-csalad-ugy-veli-ongyilkossagnak-alcazhattak-balog-sarolta-halalat.html2014-ben hunyt el a 22 éves Balog Sarolta. A hivatalos álláspont szerint öngyilkosságot követett el, ám a családja úgy véli, egy gyilkosságot álcáztak így. Most a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesülethez fordultak azért, hogy vizsgálják meg újra szerettük halálának körülményeit. News--Joaquín „El Chapo” Guzman mexikói drogbáró az egyik legdurvább börtönbe kerülhttp://www.life.hu/news/20190723-joaquin-el-chapo-guzmant-mexikoi-drogbaro-az-egyik-legdurvabb-bortonbe-kerul.htmlÉlete végéig börtönben marad Joaquín „El Chapo" Guzman mexikói drogbáró a coloradói Florence-ben. Úgy tudni, ez a világ egyik legszigorúbb és legembertelenebb börtöne. News--Baleset a Balatonnál: egy kerékpárost gázolt el egy vonathttp://www.life.hu/news/20190723-baleset-a-balatonnal-kerekparos-gazol-egy-vonat.htmlEgy kerékpárost gázolt el egy személyvonat Balatonszéplak felső állomásnál – olvasható a Katasztrófavédelem oldalán. News--Megtaláltak egy 1968-ban eltűnt francia tengeralattjáróthttp://www.life.hu/news/20190722-megtalaltak-egy-1968ban-eltunt-francia-tengeralattjarot.htmlEgy kutatócsapat megtalálta az 1968-ban eltűnt Minerve tengeralattjárót - jelentette be a francia védelmi miniszter hétfőn a Twitteren. NewsOrigoIdőjárás: csütörtökön tetőzik a kánikula Nyugat-Európábanhttp://www.life.hu/news/20190722-idojaras-csutortokon-tetozik-a-kanikula-nyugateuropaban.htmlNyugat-Európában csütörtökön tetőzik a kánikula - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. News--Elkábítottak és kifosztottak vendégeket egy fővárosi bárbanhttp://www.life.hu/news/20190722-elkabitottak-es-kifosztottak-vendegeket-egy-fovarosi-barban-vademeles-ot-ember-ellen.htmlCsoportosan elkövetett rablás miatt vádat emeltek egy budapesti, belvárosi bár üzletvezetője, egy pultosa és három törzsvendége ellen, akik egymással összejátszva elkábítottak, majd kifosztottak vendégeket – tájékoztatta a főváros főügyész hétfőn az MTI-t. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.