Dunai hajóbaleset: újabb tanúkat idéznének be a Hableány ügyében

Forrás: AFP/Str -
kapitány Dunai hajóbaleset idézés tanú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt a lapnak azt mondta: a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.

A Viking Sigyn kapitánya távozohatott a börtönből Forrás: AFP/Str


A nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével. A szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, amely az ütközéstől azonnal elsüllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet - emlékeztet a lap.

A 28 halálos áldozatot követelő Hableány-katasztrófa ügyében a szállodahajó 64 éves ukrán hajóskapitányát gyanúsították meg, de a hatóságok egyelőre tervezik Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását, erre várhatóan az egyes igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet számítani. Ilyen például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is - írta a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Hableány kiemelésében részt vettek megjutalmazása mellett a Belügyminisztérium életmentő emlékéremre terjeszti fel azokat, akik a katasztrófa után megmentették a hét túlélő dél-koreai turistát.

Dunai hajóbaleset: lehet, hogy alkoholt ivott a Viking Sigyn kapitányahttp://www.life.hu/news/20190618-lehet-hogy-alkoholt-ivott-a-viking-sigyn-kapitanya.htmlA Hableány néhai kapitányának családját képviselő ügyvéd szerint elképzelhető, hogy a Viking Sigyn kapitánya alkoholt fogyasztott. News--Dunai hajóbaleset: egy szakértő szerint a Viking Sigyn kapitánya nem jelezte előzési szándékáthttp://www.life.hu/news/20190615-dunai-hajobaleset-szakerto-szerint-a-viking-sigyn-kapitanya-nem-jelezte-elozesi-szandekat.htmlA Dunai hajóbaleset okát hosszas vizsgálat fogja kideríteni, de egy dolog már valószínű: a szakértő szerint az ukrán hajóskapitány valamit elmulasztott. News--Dunai hajóbaleset: a Hableány mentésében részt vevő búvárok az életükkel játszottakhttp://www.life.hu/news/20190615-dunai-hajobaleset-a-hableany-menteseben-resztvevo-buvarok-az-eletukkel-jatszottak.htmlA Hableány mentésében részt vevő egyik búvár nyilatkozott arról, milyen nehéz feladatuk volt. NewsOrigoDunai hajóbaleset: megjutalmazzák a Hableány kiemelőithttp://www.life.hu/news/20190615-dunai-hajobaleset-megjutalmazzak-a-hableany-kiemeloit.htmlMegjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából – értesült a Magyar Nemzet. A szombati lapszámban azt írták, hogy a büntetőeljárás mellett több száz millió forintos kártérítési perekre lehet számítani. News--Dunai hajóbaleset: kiengedték a Viking Sigyn kapitányát a börtönbőlhttp://www.life.hu/news/20190614-dunai-hajobaleset-kiengedtek-a-viking-sigyn-kapitanyat-a-bortonbol.htmlA Viking Sigyn kapitányát 15 millió forintos óvadék ellenében kiengedték: nem tudni, hová távozott. News--Dunai hajóbaleset: borzalmas dolgokat láttak a Hableány mentésén dolgozó búvárokhttp://www.life.hu/news/20190613-dunai-hajobaleset-borzalmas-dolgokat-lattak-a-hableany-mentesen-dolgozo-buvarok.htmlFolyamatosan dolgoznak a szakemberek azon, hogy az elsüllyedt Hableány sétahajó áldozatait megtalálják. A roncson dolgozó búvárok elmondták, miket dolgoztak fel a legnehezebben. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.