Tizenegy kikeleti hóvirág letépéséért akár börtönbe is kerülhetünk

Forrás: MTI/Rosta Tibor -
hóvirág pénz börtön védettség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A klasszikus hóvirág itthon védettnek számít, a letépéséért börtönbe is kerülhetünk, persze nem egy szálat kell leszakítanunk hozzá, hanem tizenegyet.

Magyarországon négyféle hóvirág él, ezek közül a „kikeleti”, vagyis a klasszikus védett. Ennek a letépése nem engedélyezett, ha valaki mégis erre vetemedne, annak 10 ezer forintos bírságot kell fizetni,

11 letépéséért azonban már börtön is járhat.

A kikeleti hóvirág – függetlenül attól, hogy magánterületen vagy a természetben fordul elő – 2005-től az egész Európai Unióban szigorúan védett.

A kikeleti hóvirág szigorúan védett Forrás: MTI/Rosta Tibor

Európában összesen huszonegy faja honos, ennek az egynek a kivételével

a többi termesztett növényre nincs tilalom, az árusításukhoz azonban jóváhagyás szükséges,

amit elég körülményes beszerezni. Ha valaki kér, elvileg kaphat engedélyt arra, hogy mesterségesen nevelt hóvirágot hozzon forgalomba, ám ehhez csak akkor tud bármilyen hatóság hozzájárulni, ha előtte egy helyszíni szemlén érdemben meggyőződik arról, hogy adottak a termesztés feltételei. Eddig az egész országban talán fél tucat magánszemély kért és kapott ilyesmire jóváhagyást az elmúlt öt évben. A rendőrség nem vezet külön statisztikát a „hóvirágos ügyekről”, de a Magyar Hírlap cikke szerint alig néhány eljárás indulhatott az utóbbi esztendőkben efféle természetkárosítás miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.