Eva Rezesova szabadulása után egy étteremben dolgozik

Forrás: AFP/Isza Ferenc -
étterem szabadulás munka Eva Rezesova
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eva Rezesova augusztusban szabadult a börtönből, és most kiderült, hogyan éli az életét azóta: egy étteremben dolgozik. 

A szlovák milliomosnőt 9 év börtönre ítélték, miután ittasan halálos balesetet okozott az M3-as autópályán 2012-ben. Egy másik autónak ütközött, a karambol négy ember halálát okozta. A vétlen, szabályosan közlekedő kocsi utasai vesztették életüket. Eva Rezesova hat év után szabadult jó magaviselete miatt, a börtönben átértékelte az életét, és teljesen megváltozott.

Így él Eva Rezesova a szabadulása után Forrás: AFP/Isza Ferenc

Augusztusban engedték ki a börtönből, azóta már munkahelye is van a milliomosnőnek: egy étteremben dolgozik annak a hatalmas szállodának az aljában, amely valószínűleg a Rezesovák tulajdonában áll. A nő, aki egykor celebbulik és divatbemutatók állandó résztvevője volt, most gondoskodó és dolgos családanyaként éli az életét, állítólag - tudta meg a Fókusz.

Tartós, sűrű köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki több megyérehttp://www.life.hu/news/20181110-tartos-suru-kod-miatt-elsofoku-figyelmeztetest-adtak-ki-tobb-megyere.htmlSűrű, tartós köd miatt kilenc megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. News--A hűtő mögött, meztelenül találták meg a futónő támadójáthttp://www.life.hu/news/20181109-a-huto-mogott-meztelenul-talaltak-meg-a-futono-tamadojat.htmlRövid idő alatt elfogták a rendőrök Makai Viktória futónő támadóját. A férfi már otthon volt, a kiérkező rendőröknek a felesége nyitott ajtót, a férfi pedig anyaszült meztelenül kuporgott a hűtő mögött. NewsThinkstockKödös, de napos idő várható a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20181109-kodos-de-napos-ido-varhato-hetvegen.htmlA hétvégén is marad a napsütéses, kissé ködös, őszies idő. Csapadék nem várható. News--Bálint gazda szerint ne aggódjunk a szokatlanul enyhe idő miatthttp://www.life.hu/news/20181109-balint-gazda-szerint-ne-aggodjunk-a-szokatlanul-enyhe-ido-miatt.htmlBálint gazda elárulta, nem kell aggódnunk a szokásosnál enyhébb időjárás miatt. NewsFotó: Szabó Balázs/Life.huIdőjárás: párás, ködös, szeles péntekre számíthatunkhttp://www.life.hu/news/20181109-idojaras-paras-kodos-szeles-pentekre-szamithatunk.htmlA sűrű köd és a heves szél miatt riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat péntekre. News--Jogi úton akar az életkorán változtatni egy 69 éves férfihttp://www.life.hu/news/20181108-jogi-uton-akar-eletkoran-valtoztatni-egy-69-eves-ferfi.htmlFiatal Istennek titulálta magát az a 69 éves férfi, aki jogi úton akar 20 évet lefaragni a korából. A döntéshozók 4 héten belül bírálják el a kérelmet, vagyis hogy a férfi lehet-e 69-ből 49 éves. A kérvény beadásának oka meglepő: szerinte fiatalabban nagyobb esélye van a Tinder nevű társkeresőn és a munkaerőpiacon is. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.