Life.hu Új élet megújulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nézegettük egy ideig, barátkoztunk vele, de mostanra biztosan tudjuk: 2014-ben lila lesz az év női színe. Nekünk való szín. Bevállalós, érzékeny, érzelmes, modern. Figyelni kell rá. Pont olyan, mint az új Life.hu - szép, mai, szerethető.

Olyan oldal, melynek szerzői gondolkodnak, nyitottak a fontos dolgokra, vágynak és akarnak, néha persze kissé szemtelenek, sőt pimaszok is, de mindig van öniróniájuk, s képesek nevetni a saját hülyeségeiken. Miközben gond nélkül le mernek írni olyan szavakat is, amelyeket egy helyesírás-ellenőrző már réges-rég aláhúzott volna.

Léteznek olyan kifejezések, szavak, mondatok, melyeket szeretnénk örökre elfelejteni. Az új Life.hu-n nem lesznek olyan írások, melyek a tökéletes szex, az örök szerelem vagy az eget rengető, mindent elsöprő orgazmus elérésével kecsegtetnek. Nem lesznek olyan tartalmak, melyek két hét alatt 30 kiló fogyást ígérnek, mindenféle szenvedés nélkül. Nem lesznek arctalan, névtelen „cikkírók”. Nem fogunk instant tippeket adni a boldogsághoz és a tökéletességhez sem. A teljesség sokkal szebb, nem igaz?

Felmérések szerint a Life.hu jelenleg egy szexi és provokatív portál.

Mostantól a Life.hu nemcsak szexi és provokatív lesz, hanem minden tekintetben megkerülhetetlen oldal, amely impulzusokból, rezdülésekből, együtt nevetésekből, kemény vitákból és okos eszmecserékből táplálkozik. Az életet cikkekre, videókra, projektekre, alkalmazásokra fordító szerzőink és szerkesztőink tudják, hogy nem a 18–49 közötti, A-B státuszú városi nőknek írnak, hanem mindenkinek, akiket az adott téma megérint, érdekel. Bennünket pedig minden érdekel, ami a nőket érdekli, hisz szerzőink nagy része is ízig-vérig nő - megannyi történettel, sorssal, élménnyel. Szórakoztatunk és elgondolkodtatunk, miközben őszintén megmutatjuk, mi zajlik körülöttünk, hogy a Life.hu olvasói is teremthessenek maguk köré egy jobb, színesebb, teljesebb világot.

Ma örömmel mutatjuk be az új Life.hu-t. Hisz tudjuk: ha új év, akkor új élet! És már az is biztos: ha új év, akkor új Life!
Ne feledjék: az élet női oldala mostantól lila.
A mi lilánk.
Kellemes olvasást!

Kirády Attila
kreatív igazgató, főszerkesztő, Life.hu

Mengyán Eszter
főszerkesztő-helyettes, Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.