„5 évet dolgozol a csúcson, majd nem kellesz senkinek!” – interjú a Nemzeti Színház egykori színészével

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
László G. Attila színész Új-Zéland színészet Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti, a magyar színházi élet csúcsa. Ha valaki itt dolgozik 5 évet, joggal remélheti, hogy legalább egy hazai társulat szívesen fogadná köreiben. Ám van, amikor az élet másként játssza ki lapjait. Így történt ez László G. Attila színésszel is, aki talán még önmagát is meglepő fordulattal válaszolt.

2008-2013 között a Nemzeti Színház tagja voltál. Mesélnél erről az időszakról?

2008-ban végeztem a Színművészeti Főiskolán. A vizsgadarabunkat megnézte Alföldi Róbert is, aki a nemzeti színházas időszakához keresett új embereket, egyfajta vérfrissítésnek. Kiválasztott 5 fiatal színművészt, köztük engem is, így vette kezdetét az a közös munka, amiben felépítettünk egy újfajta Nemzeti Színház brandet; egy kicsit progresszívebb látásmóddal.

Ez az öt év életem egyik meghatározó színházi élménye volt, rengeteget tanultam belőle.

László G. Attila Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Olyan előadásokban vehettem részt, mint az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (rend.: Mohácsi János), vagy a Hazafit nekünk! (rend.: Alföldi Róbert), de Mundruczó Kornéllal is dolgoztam együtt. Akkor jött át a Trafóból A jég című darabbal, néhány színész pedig nem tudott csatlakozni a Krétakör társulathoz, így vehettem át Nagy Zsolttól a főszerepet.

Minden rendező más, mást vár el a színésztől, másként szeretné látni az adott karaktert. Egy színész számára tehát nem csak maga a darab és a szerep jelent kihívást egy-egy előadás alkalmával, hanem a rendezővel való együttműködés is.

Mundruczó Kornél odajött hozzám, és azt mondta, felejtsem el, amit addig tanultam a főiskolán – azt, ami zsigerileg bennem volt már addigra. Nagyon nehéz volt letenni a 4 év alatt megtanult, begyakorolt és felépített állapotokat, gátakat, és a színpadon természetessé tenni vagy teljesen elfelejteni. Az ő rendezéseiben berögzült dolgok nem jelenhetnek meg. Ez a helyzet egy másik szempontból szintén meghatározó élmény az életemben és a művészetemben; az, hogy egy ember, egy színész miként tud önmaga lenni, és korlátok nélkül kezelni bizonyos dolgokat.

A színjátszás egyszerre kívánja a művész improvizatív-, ösztön- és fegyelmezett lényét. Megterhelő, stresszes egy-egy szerepre való felkészülés, maga az előadás?

Természetesen igen, de ezt inkább nevezném egyfajta verseny előtti drukknak, egy „adrenalinhelyzetnek”. Ráfókuszálsz az adott előadásra, annak a folyamataira. Ezt nyílván másként határozom meg most, mint a pályám elején, hiszen az óta eltelt majdnem 10 év. De abszolút okoz bennem stresszt; például amikor Bertolt Brecht: A kivétel és a szabály előadásában játszottam, akkor már kora délután elkezdtem azon görcsölni, arra fókuszálni, hogy az jól sikerüljön. Ehhez persze hozzátartozik, hogy ez egy kivételes szerep volt, végig jóval magasabban kellett beszélnem, mint az eredeti hangom, ami egy teljesen más állapotot kívánt meg, fizikálisan is fel kellett rá készülnöm.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az 5 év eltelt, és életed, pályafutásod egy igen komoly fordulóponthoz érkezett.

Lehetett tudni, hogy lejár Alföldi Róbert kinevezése, és mindenféle dolgokról keringtek hírek. Nyilván az ember érzi, hogy csúszik ki a lába alól a talaj, de a remény – ami elég fontos dolog – még mindig ott van benne. Volt bennem stressz, hogy hogyan fogom fenntartani az albérletet, hogy miként is lesz tovább. Nagyon furcsa egyébként, mert én, aki Erdélyből származom, azt gondoltam, hogy ha Vidnyánszky Attila jön, én biztos bent maradok a társulatban. Miért ne? Hiszen én is határon túlról jöttem, úgy éreztem van bennünk valami közös, ami előfeltétele lehetne egy jó munkakapcsolatnak.

A folyamatos bizonytalanság mellett, én azért elég magabiztosnak is éreztem magam, furcsa kettősség volt akkor bennem. Aztán jött a nagy kopp, hogy nem.

Hogyan reagáltál arra, hogy gyakorlatilag elvesztetted a munkádat?

Elfogadtam. Ez teljesen természetes volt; új edző, új csapat. Így működött a Robinál is. Nem értettem a nagy hisztériát az emberek részéről, hiszen a Jordán éra után, a Robi is nagyon sok embernek mondta azt, hogy „sajnos nem tudlak téged foglalkoztatni”. Én is így kerültem oda. Most pedig nekem kellett mennem, hogy jöhessenek az újak, a fiatalabbak.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Ezután volt egy hosszabb kihagyásod, már ami az itthoni színházi életet illeti. Mi történt?

Próbálkoztam. Felhívtam a szombathelyi, szegedi, egri színházat, még Törőcsik Mari is segített nekem; kezességet vállalt értem. De így se sikerült új társulatot találnom.

Ott volt bennem az is, hogy egy új helyen, megint mindent elölről kellene kezdenem, bizonyítanom, miközben érzésem szerint ezt már megtettem.

Mit éreztél? Csalódottságot?

Igen, és nem csak én éreztem ezt, de mások helyett nem akarok beszélni. Dolgozol egy számodra minőségi helyen, minőségi alkotókkal. Azt gondolod, hogy képvisel egyfajta nívót az a munka, amit 5 éven keresztül csináltál, aztán el kell menj máshová, de ott nem kellesz. Olyan, mintha nem kapnál feedbacket. Nagyon furcsa volt ezt megélni. Nem éreztem azt, hogy honorál az élet. Hozzáteszem, nem biztos, hogy kellett volna. Lehet, hogy nem ott volt dolgom. Nem tudom, hogy boldogabb lettem volna- e, ha akkor elmegyek más színházhoz.

Attila ekkor egy nagyon komoly döntést hozott, mely az egész további életére hatással volt. Nézd meg, mit tett egy csalódott és önbizalmában kissé viharvert színész.

Ezután meghoztál egy igen bátor vagy inkább merész döntést; elmész Magyarországról.

Nem volt barátnőm, gyerekem, azt gondoltam, mikor, ha nem most. Tudtam, hogy angol nyelvterületre akarok menni, és azt is tudtam, hogy jó messzire. Így döntöttem Új-Zéland mellett. Megismerkedtem egy lánnyal, Pignitzky Borival - azóta egyébként a kedvesem -, aki már volt kint. Ő segített nekem az egész logisztikájában, arra, hogy mire figyeljek, milyenek az emberek, akik kint élnek.

Olyan helyzetbe akartam magam sodorni tudod, ahol nincs kapaszkodó.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Kimész úgy, hogy nincs színház, azon kívül pedig nem értesz túl sok mindenhez. Én szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta dolgoztam, mint tetőfedő, bádogos segéd. Ezekkel a referenciákkal tudtam szolgálni. Akkor még alig beszéltem angolul, így ez nagyon nehéz volt.

A stressz az élet természetes velejárója, még a legnyugodtabb ember életében is jelen lehet. Mutatunk 7 hatékony és egyedülálló stresszkezelési technikát, hogy az életed új mederbe lépjen!

Nem mindenki tudná elengedni ezeket az általad is említett kapaszkodókat. Félelmetes, amikor csupán az életben maradási ösztöneidre hallgatva kell érvényesülnöd egy, a gyökereidtől távoli közösségben. Neked ez hogy sikerült?

Megkaptam a working holiday vízumot (ezzel maximum 1 évig lehet kint dolgozni, de egy cégnél legfeljebb 3 hónapot lehet eltölteni – a szerk.), és írtam az összes magyar kis kolóniának, hogy színész vagyok, jövök, nagyon szívesen tartok előadásokat, és ha esetleg tudnak valami munkát, azt nagyon megköszönöm. Egy kedves hölgy, Adrienna vissza is írt, hogy mihez értek, mert valaki épp keres a csapatába bádogos tetőfedőt. Ez remek volt, mivel ehhez értettem is. Úgy szálltam le a repülőről, hogy lett volna munkám.

„Lett volna”. Ez nem hangzik túl jól.

Nem jött össze, mert amint meglátták a working holiday vízumomat, azt mondták, hogy nekik nem éri meg engem csak 3 hónapra alkalmazni. Szóval kint voltam, de nem volt munkám.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Ez pár hónapon belül, már a második koppanásod volt. Mit csináltál a biztos munkalehetőség ígéretének elvesztése után?

Ez így van. Amikor leszálltam a repülőről, várt egy kedves lány, Vera és a barátja, Laci. Náluk laktam már egy hete, amikor találkoztam a leendő munkaadóimmal, akik ugye végül nem vettek fel. Mikor szembesültem az újabb koppanással, már megismertem a helyieket Hamiltonban, ők mondták, hogy nézzek körbe munkaügyben. Így találtam egészen hamar egy másik lehetőséget; elmentem szobafestőnek. Elég gyorsan ki is tanultam, végül fél évig dolgoztam Kis Tibivel, aki egy fantasztikus ember. Amikor azonban jött a téli szezon, nehezebben kaptunk munkát. Ez olyan helyzetet generált, melyben nekem új munka után kellett néznem. És pont ekkor jelentkezett értem az a bizonyos bádogos cég. Kint elvárják, hogy letegyél valamit az asztalra. Látták, hogy nem adtam fel, hogy lelkiismeretesen végeztem a feladatomat, és nekik pont ez kellett. Ha akkor felállok, hogy én a Nemzeti Színházból jövök, és nekem a szobafestői munka derogál, akkor nem kapom meg ezt a másik lehetőséget se.

Miként alakult ezután a sorsod Új-Zélandon?

A bádogos tetőfedő csapattal dolgoztam tovább – külföldiekkel és helyiekkkel egyaránt. Mi burkoltuk be bádoglemezzel például az aucklandi múzeumot, de egy hatalmas borászat újraburkolását is mi végeztük. Nem mondom, hogy nem voltak nézeteltérések, és fárasztó is volt. Reggel hatra jártam dolgozni, és este fél hétre értem haza – hárman magyarok laktunk egy albérletben. De akkor így kellett létezni. Közben megismertem Schilling Balázs és Madár Laci mesterbádogost, akik szintén ennél a cégnél dolgoztak, igen elismert szakembereként. Annyira tetszett nekik, ahogy én dolgozom, hogy elintézték nekem a working vízumot, ami nagyon ritka. Sajnos csak egy évre kaptam meg, mivel az útlevelem lejáratához igazították.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Miként élted meg a fizikai munkát az addig megszokott, főként szellemivel szemben?

A színházi munka megfoghatatlan; másfél hónap múlva derül ki a próbafolyamat végén, hogy az jó, vagy sem, hiteles, vagy nem hiteles. A fizikai munka eredménye viszont azonnal látszik. Nehéz, de sokkal egzaktabb, mint egy színészi munka.

Ha nem lett volna biztosítókötelem, kétszer estem volna le a tetőről.

Végeredményben itt is végig bizonyítanom kellett, csak egy másfajta közegben. Szükség volt alázatra és kitartásra, csak úgy, mint az élet bármely más területén.

A színház azonban mégsem került ki teljesen az életedből.

Igen. Találkoztam egy iskolai drámatanárnővel, aki épp akkor csinált két felolvasóestet. Ő pedig azt mondta, hogy „Tessék, itt egy szerep, megcsinálod?”, én meg erre, hogy „Persze!”. Ez óriási dolog volt tőle. Volt benne kihívás, és nem csak azért, mert angolul kellett előadni. Az egész helyzet új volt a számomra; a munkamorál, a vérmérséklet. Ezután egymás után jöttek a szerepek – mint például Neil LaBute Fat Pig című darabja -, ami remek érzés volt, de fizikailag nagyon megterhelt, hiszen mellette ugyanúgy dolgoztam 10-12 órát. De mégis, rendkívüli módon élveztem, hiszen ismét színész lehettem! Aucklandben és Wellingtonban felléptem 1956-ban kivándorolt magyaroknak és azok gyermekeinek is, ez szintén egy nagyon érdekes és inspiráló helyzet volt.

Volt munkád, ahol megbecsültek, a színház is visszakerült az életedbe. Miért döntöttél mégis úgy, hogy hazajössz?

Megtehettem volna, hogy Ausztráliában, a magyar konzulátuson meghosszabbítom az útlevelemet, és így tovább kint maradok, de nekem nem az volt a célom, hogy emigráljak, hanem hogy világot lássak, megismerjem magamat. Körbeutaztam Új-Zélandot, megismertem az ott élő embereket, a szokásaikat, megvettem életem első autóját, megtanultam angolul.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az egyik fontos ok, amiért én ma itthon vagyok, az a kultúréhség.

Megveszik ugyan a jogokat, és lejátsszák a standard előadásokat, de nincs semmiféle progresszivitás a színházban. Amennyiben úgy döntenék, hogy leszámolok ezzel a világgal, akkor Új-Zéland lenne az a hely, ahova mennék. Minden megtalálható azon a szigeten: a vulkán, a hegyek, a pálmafás tengerpart. De akkor azt éreztem, hogy az 1 év 7 hónap elég volt. Akkor tudod meg, hogy mid van, amikor nincs. Nincsenek barátaid, újra kell építened magad körül mindent. Ez egy nagyon jó tapasztalat volt számomra, amit a mai napig kamatoztatok.

2 éve már, hogy itthon vagy. Mi fogadott?

Amikor hazajöttem, még nem volt biztos, hogy maradok is. Úgy döntöttem, adok magamnak egy esélyt. Ha nem jön össze, akkor off, lezárom és visszamegyek. Ami meglepett itthon, az az, hogy egyáltalán nem voltak rám annyian kíváncsiak, mint azt én gondoltam. Egy csomó baráti kapcsolatom felül- vagy alulértékelődött részemről. Ezek nagyon jó szembesülések voltak. Fura volt látni, hogy megváltozott a színházi erővonal.

Mégis maradtál, és jelenleg is aktív tagja vagy a színházi életnek.

Igen. Játszom a Katona József Színházban, a Borisz Godunovban, egy évadot leforgattam a Tóth Jánosban, és most a harmadik előadást csinálom a Terminal Workhousban. Illetve van egy saját koncert-színházi előadásom, amiben Ady verseket zenésítek meg Dj Pandával, egy basszusgitárossal, egy hárfással és egy videógrafikussal.

Az önmenedzselésben még van hová fejlődnöm. Érdekes tudod, hogy karikára játszod magad a Nemzeti Színházban, és mégis egy olyan videóval figyelnek fel rád, mint az Aranka szeretlek. Ami tulajdonképpen egy blőd dolog, inkább a hatásmechanizmus érdekelt benne.

László G. Attila messzire utazott, nemcsak kilométerekben mérve, de önmaga megismerését illetően is. Nem a Nemzeti Színház egykori tagja az egyetlen, aki egy távoli országban kap új erőre, melyet aztán itthon próbál meg kamatoztatni. De kétségtelen, hogy az ő történetében fellépő sorsszerűség, sokunkban elindíthat valamit. Valamit a saját életünkről, terveinkről és eszköztárunkról. Az alternatív szférában most is jelen van a létbizonytalanság, a stressz. Attila jelenleg próbál pozitívan előretekinteni, jól dolgozni, értéket átadni, és bízik abban, hogy ez elég lesz.

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!

Tudtad?

A magnéziumnak komoly szerepe van a szív-érrendszer, valamint az idegrendszer működésében.

Készen állsz a nagy döntésre? Ha elfogadod, hogy a stressz a mindennapok szerves része, ugyanakkor nem engeded eluralkodni az életeden, akkor csatlakozz! A számláló azokat mutatja, akik meghozták a döntést; mától másképp néznek a stresszre. Csatlakozásod kötelezettségekkel nem jár, de példát mutatsz és bátorítasz másokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.