Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő megnyitó felújítás strand
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átadták a felújított Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt szerdán, a rekonstrukció több mint hárommilliárd forintból valósult meg, a strand ma délután nyitotta meg kapuit.

A Soroksári-Duna bal partján álló pesterzsébeti fürdőt veszteséges működése miatt évekkel ezelőtt be kellett zárni: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogadott vendégeket. A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő részt már akkor, decemberben megnyitották, míg a kinti strandrész az idei szezonra készült el.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A felújítás során egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki. Modernizálták a helyi védelem alatt álló kupolás "áltörökfürdőt", és egy 4300 négyzetméteres, új épülettel is bővült a létesítmény. A fedett térben tíz medence – jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence – várja a látogatókat, míg a kinti részlegen – a felújított hullámmedence mellett – helyett kapott egy gyerek- és egy úszómedence is. A szaunavilág a teljes megnyitás után külön zónaként üzemel majd.

A rekonstrukció a fővárosi önkormányzat fürdőfejlesztési programjának része, annak eredményeképp már megújult, illetve bővült is 2010 óta a Palatinus, a Rudas, a Lukács, a Pascal vagy például a Csillaghegyi strand.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő gyermekmedencéje Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Tarlós István főpolgármester a megnyitón arról is beszélt, hogy a főváros mellett elterülő, ma Budapest XX. kerületét alkotó Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand létesült. Az 1930-ban épült strandmedencét először a Duna vizével töltötték. A fürdőt 1931-ben Földváry János mint bérlő üzemeltette, amit nyilvános pályázat útján nyert el. A bérlő azonnal jelentős vízkutatásba kezdett, ami viszonylag rövid idő alatt eredményt hozott. Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.
A fürdő a II. világháborúban jelentősen megrongálódott, 1950 elején került az akkori Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe. Mivel a Duna vize már nem volt alkalmas fürdésre, 1951-ben a két korábbi kutat mélyítették. Ekkor szüntették meg a dunai szabad strandfürdőzést. 1956-ban a fürdőt felújították, illetve a korábbi kút elégtelen vízhozama miatt megkezdődött egy új kút fúrása. Ezekben az években a fürdő három medencéjével váltott napokon üzemelt nők és férfiak számára. Évente 11-12 ezer vendéget fogadott. 1968-ig iszapkezeléseket és masszázsokat is biztosítottak a fürdőben.
Az 1977-ben fúrt újabb kút vizének és az 1979-ben átadott gyermekmedencének köszönhetően a fürdő forgalma ugrásszerűen megnőtt. A kedvező eredmények azonban nem tudták ellensúlyozni a gyógyfürdőrészleg költségeinek emelkedését, mivel a jódos-sós vizet fel kellett melegíteni. Így előbb a strand, majd a gyógyfürdő is bezárt.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő az átadás napján Forrás: MTI/Máthé Zoltán



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.