Hatalmas mélység fölé tartotta gyermekét a brit édesapa, felháborodtak a kommentelők

Forrás: Shutterstock -
komment életveszély szikla Hét nővér szikla kirándulás édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életveszélyesnek tartják a kommentelők annak az édesapának a tettét, aki húsvét hétvégéjén kisfiával az angliai Hét Nővér sziklafalhoz kirándult. Az apa ugyanis a mélység közelében tartotta kezében a kisfiút. 

Rengetegen keresik fel húsvét hétvégéjén Angliában a Hét Nővér sziklafalat, amely elképesztő mélységével és meredekségével ejti ámulatba a kirándulókat. A BBC cikke szerint most egy édesapa tette megdöbbentette a látogatókat és a kommentelőket egyaránt.

Az édesapa ugyanis a szédítő mélység közvetlen közelében tartotta kezében a fiát. Sokak szerint ezzel életveszélybe sodorta, de olyanok is akadnak, akik szerint biztos kézzel tartotta.

Imádják a turisták a Hét Nővér sziklafalat Forrás: Shutterstock

Mindenesetre a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy senki ne merészkedjen a szikla szélére, ugyanis 2017-ben 50 tonna szikla zuhant a mélybe. Egy dél-koreai turista pedig egy látványos fotót szeretett volna a sziklafal szélén készíteni, ám amikor a levegőbe ugrott és visszazuhant a földre, nem tudta megtartani az egyensúlyát és lezuhant.

A turisták hiányolják a figyelmeztető táblákat, ezért a jövőben még fokozottabban figyelnek majd a biztonságra a helyen.

Az apáról és a fiáról készült képeket ide kattintva nézheted meg.

Rákóczi Feri és családja vasárnapig Srí Lankán maradhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190424-rakoczi-feri-es-csaladja-vasarnapig-sri-lankan-marad.htmlHúsvét vasárnapján több öngyilkos merénylő robbantott Srí Lankán. Az országban tartózkodik Rákóczi Feri és családja is. SMS-ben nyilatkozott a kinti helyzetről. Utazás--Bikinis fotót posztolt Rubint Rékahttp://www.life.hu/lifeutazas/20190421-bikinis-fotot-posztolt-rubint-reka-fitneszedzo.htmlBikiniben mutatta meg a testét Rubint Réka. A fitneszedző éppen táboroztat, ott készült a kép. UtazásOrigoAda végleg Németországba költözik: már iskolát és lakást keresnekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190420-ada-vegleg-nemetorszagba-koltozik-mar-iskolat-es-lakast-keresnek.htmlAda szerelme Németországban él. A műsorvezető komoly döntést hozott: követi a szerelmét, és a fiaival együtt külföldre költözik. UtazásOrigoAz extrém szexbe halhatott bele egy orosz túrázóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190417-extrem-szexbe-halhatott-bele-egy-orosz-turazo.htmlFához bilincselve találták meg annak az orosz túrázónak a csontvázát, aki 2017 májusában tűnt el. UtazásOrigoÍgy csökkentsd a nyaralásod ökológiai lábnyomát: utazz tudatosan!http://www.life.hu/lifeutazas/20190419-fenntarthato-desztinaciok-szlovenia-horvatorszag-svedorszag.htmlAz utazás az elmúlt években egyre több embernek vált elérhetővé. A digitális megoldásoknak és a növekvő számú lehetőséggel párhuzamosan csökkenő áraknak köszönhetően gyakran lehet jó ajánlatokba botlani. Az opciók között szemezgetve könnyű megfeledkezni az utazás környezeti hatásairól, pedig az első lépéseket megtenni a tudatosabb üdülés felé nem is olyan nagy kihívás, mint amilyennek elsőre tűnik. Az utazási mód vagy a célpont tudatos kiválasztásával is csökkenthető a világ felfedezése közben magunk után hagyott lábnyom. UtazásAFPPárizsban tölti a húsvétot Nádai Anikóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190419-parizsban-tolti-a-husvetot-nadai-aniko-musorvezeto.htmlA húsvéti ünnepet nem tölti itthon a ValóVilág műsorvezetője, Nádai Anikó. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.