New Orleans városának 5 különlegessége

Forrás: Shutterstock -
különleges New Orleans város
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Művészet, szórakozás, szerencsejáték, történelmi hagyományok és kissé talán különös szokások teszik New Orleanst egy nem mindennapi várossá. Nem kevés, itthon is ismert játékot, zenét és celebet köszönhetünk az 1718-ban, franciák alapította városnak.

A jazz hazája

Ha csak egyetlen dolgot kellene felhozni a várossal kapcsolatban, az szinte biztos, hogy a jazz lenne. A fekete gyökerekkel rendelkező dallamok több mint száz éve hangzottak el először New Orleans klubjaiban, és hamar világszerte ismertté tették a várost. A műfaj legnagyobb alakja természetesen Louis Armstrong, aki a jazz mellett sokat tett a fekete zenészek és művészek elfogadásáért is.
Érdemes megjegyezni, hogy az első amerikai operát is itt tartották 1796-ban.

Louis Armstrong Forrás: AFP


Póker, kockázás

A szerencsejátékokat, így a pókert is egyértelműen Las Vegashoz kötjük, kevesen tudják azonban, hogy a világ talán legikonikusabb kártyajátéka a New Orleans-i tengerészekkel indult világ körüli útjára.
A póker mellett a zöld asztalon játszott, kaszinókból ismert kockázás is innen származik.

Franciák, spanyolok és a hurrikánok

A várost 1718-ban a franciák alapították La Nouvelle-Orléans néven. Ez után spanyol, majd újra francia kézre került, végül 1803-ban vásárolta meg az Egyesült Államok. A sokszínű múltnak köszönhetően jelenleg 20 történelmi negyedet számlál a város.
Eredeti területe, amit ma csak francia negyedként emlegetnek, egy mocsárra épült, amiről úgy gondolták, hurrikántól védett terület. A város azóta természetesen nagyobb területet foglal el, így a hurrikánoktól sem mentes, a városvezetés rengeteg óvintézkedést tesz a forgószelek ellen.
A város egyébként még Velencénél is nagyobb kanálisrendszerrel büszkélkedhet.

Francia negyed New Orleansban Forrás: Shutterstock

Elsőre furcsának tűnő szokások

A legtöbb nagyvárosnak van valami meghökkentő hagyománya, ez alól New Orleans sem kivétel.
Az Amerikában játszódó filmekben például sokszor láthatjuk, hogy a papírzacskóba csomagolt alkoholosüvegekért nem szól a rendőr, New Orleansban pedig még műanyag pohárból is szabad inni az utcákon. A bárok is alkalmazkodtak ehhez, a legtöbb helyen lehet kérni „elviteles" pohárban az italokat.
A jazz annyira nagy szerepet játszik az emberek életében, hogy sokszor a temetéseken is ez szól. Sokaknak meghökkentő, hogy majdhogynem ünnepséget csapnak egy búcsúztatón, számukra viszont ez teljesen megszokott.

Földöntúli lények

A szellemekben, kísértetekben és földön bolyongó lelkekben hívők sokszor látogatják a várost, úgy tartják ugyanis, hogy itt történik Amerika legtöbb paranormális tevékenysége. Ezt egyrészt a brit-amerikai háborúnak a várostól nem messze zajlott csatájához (1814–1815), másfelől pedig Marie Laveau vudukirálynő múltbéli tevékenységéhez kötik, akinek sírja a régi francia negyedben található.

+ Itt született celebek

Louis Armstrong mellett Lil Wayne, Reese Witherspoon, DJ Khaled, Ellen DeGeneres és Pauley Perrette, az NCIS-ben Abbey Sciutót alakító színésznő is innen származik.
Ha kíváncsi vagy egy hamisítatlan New Orleans-i krimire, nézd az NCIS: New Orleans ötödik évadának premierepizódjait január 24-től, 21:00-kor az AXN műsorán!

Szökj el a tél elől a mesés Lisszabonba!http://www.life.hu/lifeutazas/20190118-lisszabon-utazas-nevezetessegek.htmlSok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon viszont tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak a lélegzetelállító óvárostól az Ócenáriumig, ráadásul télen is kellemes, tavaszias az idő, így akár már most foglalhatod a repjegyet. UtazásOrigoEz zajlik valójában a Moulin Rouge-banhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190118-ez-zajlik-valojaban-a-moulin-rougeban.htmlBrit lányok meséltek arról, milyen is valójában a munka a Moulin Rouge-ban. Utazás--Bikiniben is megmutatta magát a világ legszexibb pilótanőjehttp://www.life.hu/lifeutazas/20190118-bikiniben-is-megmutatta-magat-a-vilag-legszexibb-pilotanoje.htmlA világ legszexibb pilótanője címre is pályázhatna a 21 éves Ana Paula Cespedes. UtazásOrigoBorzalmas szendvicseket kapott egy férfi a repülőn, fotót is készítetthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190116-borzalmas-szendvicseket-kapott-egy-ferfi-a-repulon-fotot-is-keszitett.htmlBaliról tartott Ausztráliába Nick Mosley. Repülőgépen utazott, megéhezett, kért egy szendvicset. Ám ami a csomagolás alatt lapult, nem volt túl étvágygerjesztő. Utazás--A légiutas-kísérők elárulták, mi az a két dolog, amit soha nem csinálnak a repülőnhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190116-a-legiutaskiserok-elarultak-mi-az-a-ket-dolog-amit-soha-nem-csinalnak-a-repulon.htmlA légiközlekedésnél számos biztonsági előírást be kell tartani annak érdekében, hogy minden utas épségben érjen célt. Most légiutas-kísérők árulták el, hogy mi az a két dolog, amit soha nem tesznek a fedélzeten. UtazásOrigoEgy madár bújt meg a Szingapúrból Londonba tartó gép utasai közötthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190115-egy-madar-bujt-meg-a-szingapurbol-londonba-tarto-gep-utasai-kozott.htmlNem kevesebb mint 12 órás út alatt kellett osztoznia a business class utasainak egy madárral a Szingapúrból Londonba tartó járaton. Az utasok jól fogadták a jövevényt, a személyzet azonban annál kevésbé. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.