Könyvünnep és borfesztivál a hétvégén a budai Várban

Forrás: Szigetvary Zsolt / Budapest Borfesztivál / Facebook.com -
Budai Vár borfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borfesztivált és könyvünnepet is rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet, a pénteken kezdődő Budavári Könyvünnepen 28 könyvkiadó mutatkozik be.

Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere a rendezvényeket beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: mozgalmas hétvége várja az érdeklődőket a budai Várban, az önkormányzat immár 17. alkalommal rendezi meg a Szent Háromság téren a könyvünnepet, de ugyanerre a hétvégére esik idén a Budapest Borfesztivál a Budavári Palota területén.
Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál főszervezője hangsúlyozta: a százhatvan borászat kínálata mellett négy színpadon különféle programok, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket.
Beczner Barbara, a Budavári Könyvünnep főszervezője elmondta, hogy az idei rendezvényen a 30 éve elhunyt Márai Sándorról emlékeznek meg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa lesz.

Forrás: Szigetvary Zsolt / Budapest Borfesztivál / Facebook.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.