Székhelyi József családja egy év után is küzd a halála miatti veszteséggel

Forrás: MTI/Kallos Bea -
gyász színész család Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Székhelyi József bár mindent megtett a gyógyulásáért, egy éve mégis legyőzte a rák. Családja a mai napig gyászolja a 71 éves korában elhunyt, Jászai Mari-díjas színészművészt.

A Blikk-kel a színházi rendezőként dolgozó fia, Dániel osztotta meg, miként viseli édesapja hiányát.

"Nincs nap vagy óra, hogy ne gondolnék rá. Nem tudom, mikor fogom feldolgozni, de az biztos, hogy dolgozom rajta. A temetése másnapján már gőzerővel próbálni kezdtem, szóval nem nyomtam sokáig az ágyat a gyászidőszakban, de nem úsztam meg, csak később jött elő a fájdalom.

Fia még mindig hallja édesapja hangját Forrás: MTI/Kallos Bea

Úgy érzem, hogy ő még mindig körülöttem van, és bár már nem tudom őt felhívni telefonon, amikor kérdésem lenne, pontosan tudom, hogy milyen helyzetben mit mondana. Az emlékezetemben van, és valóban, sokszor felteszem magamban a kérdést, hogy „Na, apu, mit szólnál ehhez?"

A hangoskönyvek, amelyeken ő mesél, azok is gyakran előkerülnek. Szeretem a hangját. Persze nem hallgatok meg mindent egyszerre, szépen beosztottam magamnak, hogy mikor bontom ki a CD-ket, amiken ő hallható" – mondta Székhelyi Dániel.

Pár nap és látható lesz a Patrick Swayze életéről szóló dokumentumfilmhttp://www.life.hu/kult/20190821-par-nap-es-lathato-lesz-a-patrick-swayze-eleterol-szolo-dokumentumfilm.htmlSzeptember 14-én lesz 10 éve, hogy a Ghost és a Dirty Dancing sármos sztárja 57 éves korában elhunyt. A halálos hasnyálmirigyrák azonban nem vehette el a színészt a rajongóitól, életéből ugyanis film készült. Kult--Egy vízbe fulladt nőről mintázták az elsősegély-gyakorló babákat (18+)http://www.life.hu/kult/20190807-vizbe-fulladt-norol-mintaztak-az-elsosegely-gyakorlo-babakat.htmlA CPR-baba azoknak is ismerős lehet, akik nem jártak elsősegély-tanfolyamra. Ezen a bábun gyakorolják ugyanis az újraélesztést. Ám van egy titka, amit csak kevesen ismernek. Arcának formája ugyanis nem egy művész kezei közt született, hanem egy halott nőről mintázták. KultOrigoElhunyt Fekete Gyula, vagy ahogy mindenki ismeri, Szaxi Maxihttp://www.life.hu/kult/20190822-elhunyt-fekete-gyula-vagy-ahogy-mindenki-ismeri-szaxi-maxi.htmlHosszú betegség után távozott az élők sorából a Hungária együttes szaxofonosa, Fekete Gyula, vagyis Szaxi Maxi. Kult--Elhunyt Ben Unwin színész: otthonában találták holtanhttp://www.life.hu/kult/20190820-elhunyt-ben-unwin-szinesz-otthonaban-talaltak-holtan.htmlBen Unwin színész 41 évesen távozott az élők sorából: testére otthonában találtak rá. Kult--Házigazda nélkül rendezik meg a 71. Emmy-díjátadóthttp://www.life.hu/kult/20190808-hazigazda-nelkul-rendezik-meg-a-71-emmydijatadot.htmlHázigazda nélkül rendezik meg szeptemberben a legrangosabb amerikai televíziós elismerés, az Emmy díjátadó gáláját, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban az Oscar-gálát - jelentették be szerdán a szervezők. Ez lehetővé teszi, hogy az ünnepségen több időt szenteljenek a díjra jelölt televíziós műsoroknak - közölte Charlie Collier, a Fox Entertainment igazgatója. KultOrigoMegnyílt a 72. Locarnói Filmfesztiválhttp://www.life.hu/kult/20190808-megnyilt-a-72-locarnoi-filmfesztival.htmlElkezdődött a 72. Locarnói Filmfesztivál szerda este, a programsorozat nyitóestjén a májusban elhunyt Freddy Buache filmkritikusról, a fesztivál egykori vezetőjéről emlékeztek meg a Piazza Grandén. Több mint 200 rövid-, játék- és dokumentumfilm szerepel a filmfesztivál programján. A nyitófilm Ginevra Elkann rendező Magari című olasz családtörténete. Kult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.