Sziget 2019 – Kádár Tamás: „Minél erősebb fellépősort szeretnénk a jövőben is”

Fotó: sziget.hu/Rockstar Photographers -
Sziget Fesztivál 2019 sziget 2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 „A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a keddi zárónapon az MTI-nek. Kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje. Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.

A Sziget idei költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot, a nagyszínpadosokra 500 millióval több jutott, mint tavaly. Kádár Tamás kiemelte, hogy az idei felhozatalban a hét napra kilenc headlinert, kiemelt kategóriás fellépőt tudtak elhozni a nagyszínpadra, közöttük Ed Sheerant, Macklemore-t, a Nationalt, Post Malone-t, a Florence + The Machine-t, a Twenty One Pilotsot és a Foo Fighters – utóbbi koncertje zárja az idei Sziget nagyszínpados programját kedden este.
„A Sziget Zrt.-nek profit szempontjából nem lesz olyan jó éve, mint tavaly, de hosszú távú terveinken ez nem változtat” – jegyezte meg a főszervező.
Arról is beszélt, hogy a fesztivál a kezdetektől fontosnak tartja azokat az értékeket (a bolygó jövője, oktatás, tolerancia), amelyeket tavaly a Love Revolution kampányban összefoglaltak, idén pedig először a nagyszínpadon ismert nemzetközi személyek is figyelemfelkeltő beszédeket tartottak a témákban. Az úgynevezett influenszerek beépítése a kampányba jövőre folytatódni fog.
A nyitónapi, telt házas Ed Sheeran-koncert kapcsán tapasztalt tumultuózus jelenetek kapcsán kiemelte: a lassú kijutás a Szigetről a koncert után a terveknek megfelelően történt. „Nem engedtük rá a tömeget egyszerre a K-hídra, mert az azzal járt volna, hogy a fesztivál területén kívül veszélyes helyzetek alakulhattak volna ki. A szakaszos kiengedés azt jelentette, hogy mintegy 45 ezer embert engedtünk ki mintegy másfél óra alatt, ami teljesen normális. A Sheeran-koncerten a nagyszínpadhoz vezető egyik úton valóban beszorult mintegy száz-százötven ember és kialakult egy helyzet, amivel érdemes foglalkoznunk” – mondta Kádár Tamás.

Fotó: sziget.hu/Rockstar Photographers

Hozzáfűzte: a K-hídról a fesztivál előtt néhány héttel készült vizsgálat megállapította, hogy a híd statikája rendben van. Utalt arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy terv a híd felújítására, amit a fesztivál szervezői üdvözöltek, azért is, mert a felvázolt ütemterv figyelembe venné a Sziget időpontját is.

Annak kapcsán, hogy a III. kerület a zajhatár túllépéséért eljárást indított a Szigettel szemben, Kádár Tamás elmondta: ez megfelel a kerület és a fesztivál közötti szerződéseknek, az eljárás során fogják megállapítani, volt-e, és ha igen, mekkora és milyen időtartamú hangerőtúllépés a fesztivál alatt. A főszervező szólt arról, hogy a zajcsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseiket többször bemutatták, a III. kerület szakemberei a helyszínen is megvizsgálták az ehhez kapcsolódó technológiát és munkafolyamatokat és nem tettek észrevételt.

Megemlítette, hogy idén a 23 óra utáni nagy utcaszínházi előadás tartalmazott olyan pirotechnikai elemeket, ami miatt Bús Balázs III. kerületi polgármester a Sziget tűzijátékára vonatkozó engedélyeztetési eljárását a rendőrségnél megkérdőjelezte. „A Sziget legalább annyira fontosnak tartja a kisállatok védelmét, mint a kerület, ezt már több, a Hajógyári-szigeten elindított közös kezdeményezés is bizonyítja.”
A Sziget fesztiválra idén mintegy száz országból érkeztek látogatók. A legtöbben az Egyesült Királyságból, majd Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország következik. A több mint ezer fellépő a világ 62 országából érkezett és az egyszerre bent lévő látogatók idén mintegy 53-47 százalékban voltak magyarok és külföldiek.

Brit uralom a Sziget Nagyszínpadán hétfőnhttp://www.life.hu/kult/20190812-brit-uralom-a-sziget-nagyszinpadan-florence-the-machine-tom-odell-es-a-catfish-and-the-bottleman.htmlUtolsó előtti napjához ért a Sziget Fesztivál, de még a nagy záróshow előtti napra is bőven tartogat világsztárokat. Új lemezével érkezik a Florence + The Machine, a Catfish and the Bottleman és Tom Odell is a Dan Panaitescu Nagyszínpadra. Lássuk mi a mai menü. Kult--Martin Garrixszel indul a hétvége a Szigetenhttp://www.life.hu/kult/20190809-martin-garrixszel-indul-a-hetvege-a-szigeten.htmlPénteki naphoz illően egy igazi, partizenében bővelkedő napnak nézünk elébe a Szigeten, ahol a Dan Panaitescu Nagyszínpad programját a holland DJ fenomén, Martin Garrix zárja, de elhozza slágereit Tove Lo is, míg a Mastercard Stage by A38 sátorban singer-songwriterekkel ugorhatunk fejest a hétvégébe. Kult--Elhunyt Toni Morrison Nobel-díjas amerikai írónőhttp://www.life.hu/kult/20190806-elhunyt-toni-morrison-nobel-dijas-amerikai-irono.htmlNyolcvannyolc évesen elhunyt Toni Morrison Nobel-díjas amerikai írónő, a Nagyonkék, a Salamon-ének, A kedves és a Dzsessz című regények szerzője, a fekete Amerika megjelenítője. Kiadójának közlése szerint Morrison, aki az első afroamerikai női szerzőként nyerte el 1993-ban a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését, hétfő este halt meg egy New York-i kórházban. KultOrigoEd Sheeran, a Foo Fighters, a National és a Twenty One Pilots az idei Sziget fesztiválonhttp://www.life.hu/kult/20190806-ed-sheeran-a-foo-fighters-a-national-es-a-twenty-one-pilots-az-idei-2019-sziget-fesztivalon.htmlHét napra kilenc headliner fellépő jut az idei Sziget fesztiválon. A könnyűzenei színtér világsztárjai közül koncertet ad Ed Sheeran, a The 1975, Martin Garrix, Macklemore, a National, Post Malone, a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots és a Foo Fighters is. Kult--Most beleshetsz Campus Fesztivál kulisszái mögé – Videóhttp://www.life.hu/kult/20190723-most-beleshetsz-campus-fesztival-kulisszai-moge-video.htmlLezajlott a 12. Campus Fesztivál, amin 248 fellépő 18 programhelyszínen szórakoztatta Debrecen közönségét. A fesztivál igazgatója, Miklósvölgyi Péter a Life.hu kérdésére elmondta, milyen extra kívánságokkal érkeztek az esemény kiemelt fellépői, például Alan Walker és a Limp Bizkit, de azt is megtudhatjuk, milyen jótékonysági eseményre késztették a fesztivál szervezői a VIP vendégeket. KultOrigoSzombaton 194. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bálthttp://www.life.hu/kult/20190727-szombaton-194-alkalommal-rendezik-meg-a-balatonfuredi-annabalt.htmlSzombaton 194. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált. Az elsőt 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.