Jobb ember leszek! mozgalom: szánj egy kis időt magadra, íme hozzá néhány ötlet

Forrás: Shutterstock -
étterem olvasás jobb ember leszek kampány 2019 Jobbemberleszek étel énidő sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sport, olvasás, egy hosszú forró fürdő: ahányan vagyunk, annyiféle dologgal tudunk kikapcsolódni. Ha szeretnél türelemmel és megértéssel fordulni mások felé, ahhoz az kell, hogy te is rendben legyél. Éppen ezért a 2019-es Jobb ember leszek! mozgalmunkban a júliust arra szántuk, hogy egy kicsit magunkkal törődjünk. Most ajánlunk néhány lazítós ötletet a hétvégére, amelyekkel kizökkenhetsz a hétköznapok sodrásából. 

Másokkal jót tenni az egyik legfelemelőbb érzés, ám csak akkor tudunk türelemmel és megértéssel fordulni szeretteink vagy akár idegenek felé, ha mi magunk is kiegyensúlyozottak vagyunk. Ám az énidőt hajlamosak vagyunk kihagyni a napi teendők sodrásában. Éppen ezért a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának júliusi kihívásában arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mindennap szánjunk egy kis időt magunkra.

Összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy mivel dobhatod fel egy kicsit a hétvégét. Ne csak a teendőkre figyelj, hanem arra is, hogy néhány órára kikapcsold az agyad.

Irány a zöld!

Irigykedve figyeled azokat, akik egy-egy nagyobb parkban vagy belvárosi kertben könyvvel a kezükben üldögélnek és múlatják az időt? Csatlakozz hozzájuk! Ne csak vágyakozva nézd őket, fogj egy könyvet, amit már régen el akartál olvasni, vagy csak tedd a füledbe a fülhallgatót, és indulás! Ülj le egy padra, vagy egyszerűen heveredj el a fűbe, meglátod, nem fogsz csalódni az érzésben. Még jobb, ha lenémítod a telefonod, így tudod leginkább élvezni a pihenést, és rendezni a gondolataidat. Budapestieknek tökéletes lehet például a Károlyi kert, a Margit-sziget vagy épp a Normafa Park.

Képernyő nélkül az igazi Forrás: Shutterstock

Sütemény, kávé, finom falatok: egy csepp luxus

Ha finom falatokra vágysz, ne intézd el az ebédet egy szendviccsel vagy egy rántottával a nagy rohanásban. Itt a hétvége, ragad meg a párod és a gyerekek kezét, üljetek be valami családias helyre. Már számos szálloda és étterem kínál vasárnapi villásreggelit, azaz brunchot. Foglaljatok asztalt az egyikben, és vigyetek egy csepp luxust a vasárnapba!

A betűfalásban nem lehet megállás

Az egész napos képernyővizslatás után úgy érzed, hogy este már nemcsak a fejed, hanem a szemeid is fájnak? Este és hétvégén inkább vegyél elő egy jó történetet, egy izgalmas krimit, egy lélekmelegítő szépirodalmi művet, és olvass. Hallgass zenét, olvass egy mesével többet a gyerekeknek.

Ne vond meg magadtól a finom falatokat! Forrás: Shutterstock

Még mindig nem láttad a Trónok harca utolsó évadát?

Esténként már nincs másra erőd, mint bezuhanni az ágyba? A kollégák minden reggel megbeszélik a legújabb sorozatokat, de te még mindig le vagy maradva? Sanyarú sors. Dobd félre a porszívót, a gyerekeket bízd néhány órára a nagymamára, és a munkában keletkezett lemaradást se szombaton akard behozni. Nézz meg néhány részt a kedvenc sorozatodból, meglátod, azonnal feltöltődsz.

Sport és fürdőzés

Ha régóta szemezel egy új sporttal, ne habozz, jelentkezz az egyik órára. Mozogj egy kicsit, nemcsak a tested, a lelked is felfrissül tőle. Utána menj el egy fürdőbe, ússz egyet, ülj be egy kicsit szaunázni. Igazi kényeztetés.

Csatlakozz a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmához

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen feladatokkal készültünk még a 2019-es évre, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkünket. A szerkesztőség tagjai sem tétlenkednek majd. Minden egyes hónapban a Life.hu más-más munkatársa teljesíti az éppen aktuális kihívást, tapasztalatait pedig egy cikkben meg is osztja a hónap végén. Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz, hogy 2019-ben mind egy kicsit jobb emberek legyünk!
Sosem késő: filmek az időskori újrakezdésrőlhttp://www.life.hu/kult/20190724-idos-vilagsztarok-a-filmvasznon.htmlSokáig filmipari közhely volt, hogy elsősorban a fiatalok járnak moziba, így őket célozzák a filmek, de az utóbbi években mégis látványosan megszaporodtak az olyan alkotások, amelyekben hatvan, sőt hetven felettiek a főszereplők. Úgy tűnik, azok a moziba járó fiatalok közben megöregedtek, de továbbra is nézik a filmeket, ennek pedig számos jó moziélményt köszönhetünk, amiket a Pompon klub aktuális bemutatója kapcsán listára is gyűjtöttünk. KultOrigoÚj köntösbe csomagolták Zoltán Erika nagy slágerét, a Casanováthttp://www.life.hu/kult/20190725-uj-kontosbe-csomagoltak-zoltan-erika-nagy-slageret-a-casanovat.html30 éve felforgatta a hazai zenei életet a Casanova, amit azóta is imádnak. Most új köntösbe csomagolva hallhatják az emberek a régi nagy slágert Lotfi Begi, Curtis és Dér Heni közreműködésével. KultOrigoElhunyt Jeremy Kemp színészhttp://www.life.hu/kult/20190725-elhunyt-jeremy-kemp-szinesz.htmlJeremy Kemp színész, akit a legtöbben a Z Cars című sorozatból ismerhetnek, távozott az élők sorából. 84 éves volt.Kult--Elhunyt Rutger Hauer, a Szárnyas fejvadász sztárjahttp://www.life.hu/kult/20190725-elhunyt-rutger-hauer-a-szarnyas-fejvadasz-sztarja.htmlElhunyt a Szárnyas fejvadász és a Batman: Kezdődik! című filmek sztárja, Rutger Hauer. 75 éves volt. Kult--Az ötvenéves Jennifer Lopez legfontosabb filmszerepeihttp://www.life.hu/kult/20190722-jennifer-lopez-otveneves-fontos-filmszerepek.htmlJúlius 24-én ünnepli ötvenedik születésnapját Jennifer Lopez, akit elsősorban talán popénekesnőként ismer a világ, de filmcsillagként is igencsak jelentős a karrierje. A jeles alkalomból listára gyűjtöttük a legfontosabb mozis szerepeit. Boldog születésnapot, J. Lo! KultOrigoA panorámafotók vészkorszaka: íme a hihetetlenül poénos elrontott képekhttp://www.life.hu/kult/20190723-a-panoramafotok-veszkorszaka-ime-a-hihetetlenul-poenos-elrontott-kepek.htmlJó ötletnek tűnhet, hogy egy szép helyszínen panorámafotót készítsünk, ám mi van akkor, ha a fotóalanyok teste emiatt deformálódik? Eláruljuk: elképesztően vicces képek születnek. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.