Jövő kedden vesznek végső búcsút Horváth Ádám rendezőtől

halál rendező temetés gyász Horváth Ádám tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A budapesti Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Horváth Ádámtól, a Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőtől július 16-án, kedden fél 10-től – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerdán.

A Szomszédok című teleregény atyja, számos televíziós műsor, tévéjáték, koncert és színházi közvetítés rendezője, a Magyar Televízió egykori elnöke, egyetemi tanár, a XIII. kerület díszpolgára hosszas betegség után, 89 éves korában hunyt el. Végső búcsút a Farkasréti temetőben vesznek tőle július 16-án, kedden fél 10-től.

Horváth Ádámot a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Budapest XIII. kerületének önkormányzata saját halottjának tekinti – írja az MTI.

Családjának kérése, hogy a búcsúzók egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket a ravatalnál.

Horváth Ádám idén még részt vett a Szomszédok tiszteletére átadott emléktábla avatásán Forrás: Margitay Klára/Life.hu
Bay Éva most mindent elárult a lottósorsolás kulisszatitkairólhttp://www.life.hu/kult/20190710-bay-eva-most-mindent-elarult-a-lottosorsolas-kulisszatitkairol.htmlA lottósorsolás legendás alakjának számít Bay Éva műsorvezető. Most az ötperces műsor kulisszatitkairól árult el egyet s mást. KultOrigoElhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárjahttp://www.life.hu/kult/20190710-elhunyt-rip-torn-amerikai-szinesz-a-sotet-zsaruk-cimu-filmek-egyik-sztarja.htmlElhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja – jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere. Kult--Balaton Sound: látogatócsúcsot döntött a fesztivál 2019-benhttp://www.life.hu/kult/20190708-balaton-sound-latogatocsucsot-dontott-a-fesztival-2019ben.htmlMinden eddiginél magasabb látogatószámmal zárt a Balaton Sound: a fesztiválon szerdától vasárnapig összesen 172 ezren vettek részt, a szombati nap pedig telt házat hozott. Kult--Debütált Keresztes Ildikó új videóklipjehttp://www.life.hu/kult/20190708-debutalt-keresztes-ildiko-uj-videoklipje.htmlMa reggel debütált Keresztes Ildikó új klipje, amely az Ahol a város őrzi a Dunát... című dalhoz készült. Most nálunk is megnézheted! Kult--Kulka János újabb premierekre készül - Itt láthatjuk legközelebb a színészthttp://www.life.hu/kult/20190708-kulka-janos-ujabb-premierek-keszul-itt-lathatjuk-legkozelebb-a-szineszt.htmlHárom évvel ezelőtt kapott stroke-ot Kulka János. Szövődményként afáziás beszédzavar lépett fel nála, amelyből logopédus segítségével gyógyult fel. Most újabb színházi premierekre készül. KultOrigo20 évesen hunyt el Cameron Boyce színészhttp://www.life.hu/kult/20190708-20-evesen-hunyt-el-cameron-boyce-szinesz.html20 éves korában hunyt el a sorozatsztár, Cameron Boyce. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.