Idén még biztonságosabb lesz a Balaton Sound

Fotó: Rockstar Photographers -
Balaton Sound fesztivál biztonság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavalyihoz képest kétszer annyi önkéntes csatlakozik a Safety First programhoz, hogy a fesztiválozók a lehető legbiztonságosabban bulizhassanak.

Tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntött a Balaton Sound, ezért a szervezők idén is nagy figyelmet fordítanak a biztonságra. A Safety First nevű programjukhoz kétszer annyi önkéntes csatlakozik idén, ráadásul a fesztivál applikációja is segít azokon, akik bajban lennének. A SoundWatch fülön keresztül meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye, és az alkalmazáson belül közvetlenül segítséget is kérhetnek.

Nagyon biztonságos lesz a Balaton Sound Fotó: Rockstar Photographers

A fesztiválon segítő önkéntesek tréningen vesznek részt, hogy a legkülönbözőbb szituációkban is helyt tudjanak állni. „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Az idei évben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával szeretnénk elérni. Célunk, hogy a programmal a nemzetközi közönséget is elérjük" – mondta Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

VV Vivien pucsítva, tangában mutatta meg fenekéthttp://www.life.hu/sztarok/20190619-vv-vivien-pucsitva-tangaban-mutatta-meg-feneket.htmlDelfinekkel videózták le VV Vivient, ám a képsorok középpontjában nem az állatok, hanem a valóságshow-hős feneke. TV + Sztárok--Dobó Kata jógázás közben mutatta meg az alakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20190619-dobo-kata-jogazas-kozben-mutatta-meg-alakjat.htmlJógázással tartja karban a testét és lelkét Dobó Kata. A színésznő most egy igencsak nehéz gyakorlatot mutatott meg a közösségi oldala követőinek. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoWhoopi Goldberg szerint Bella Thorne-nak nem kellett volna meztelen fotókat csinálnia magárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190619-whoopi-goldberg-szerint-bella-thorne-nak-nem-kellett-volna-meztelen-fotokat-csinalnia-magarol.htmlWhoopi Goldberg elmondta a véleményét arról, hogy Bella Thorne-t megzsarolták meztelen fotóival. TV + Sztárok--Visszatér Császár Előd http://www.life.hu/sztarok/20190619-visszater-csaszar-elod.htmlCsászár Előd évtizedekkel ezelőtt eltűnt a hazai zenei életből balesetét követően, de most visszatér. TV + SztárokOrigoAnger Zsolt bárt nyitott Horvátországbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190619-anger-zsolt-bart-nyitott-horvatorszagban.htmlBárt nyitott Horvátországban Anger Zsolt. TV + Sztárok--Pintér Tibornak nincs ideje a nyaralásra: idén már nem viszi sehova szerelméthttp://www.life.hu/sztarok/20190619-pinter-tibornak-nincs-ideje-a-nyaralasra-iden-mar-nem-viszi-sehova-szerelmet.htmlIdén már nem megy nyaralni Pintér Tibor és kedvese, Jenifer. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.