Nem csak a vékonyak lehetnek mozisztárok: filmek túlsúlyos főszereplőnőkkel

film mozi túlsúly Dumplin' szereplő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már játsszák a hazai mozikban a Dumplin' – Így kerek az élet című filmet, amelynek tinilány főhőse elhatározza, hogy benevez a helyi szépségversenyre – annak ellenére, hogy ez a terebélyes idomai miatt nem tűnik túl jó ötletnek. Ebből az apropóból összegyűjtöttük azokat az emlékezetes filmeket, amelyekben telt idomokkal rendelkező nők a főszereplők, és noha a filmtörténelmet áttekintve nem válogathattunk túl sok jelöltből, legalább az utóbbi években ez nem számít már annyira rendkívüli jelenségnek.

Hajlakk (1988, 2007)

Ha valaki filmszínésznő, az gyönyörű és vékony, pont. A mozi története alatt, és pláne Hollywoodban, nagyon sokáig ez nem is lehetett másképp, és a terebélyesebb testalkatú színésznők maximum a komikus mellékszerepekig juthattak. Jellemző, hogy a listánk időrendi sorrendben első filmje is csak a nyolcvanas évekből érkezett, és hogy ezt a duci tinédzsert főszerepbe tevő, szándékosan giccses, a musical műfaj kliséivel játszó mozit a kor botrányrendezője, John Waters követte el. Ahogyan az is jellemző, hogy közel 20 évvel később már igazi szuperprodukciós remake készülhetett belőle, többek között a női ruhás John Travoltával és Zac Efronnal.

Tortúra (1990)

Oscar-díjat aztán pláne nem szoktak telt színésznők nyerni, de Kathy Bates megtette, méghozzá egy hátborzongató Stephen King-adaptáció révén, amelyben magányos ápolónőként tartotta fogva a kedvenc íróját, és a legbrutálisabb eszközöktől sem riadt vissza, hogy a kívánt irányba alakíttassa vele a történeteit.

Precious – A boldogság ára (2009)

A kövérséget nem egyszer használják arra a (főleg inkább független és drámai) filmek, hogy a hőseik elidegenedettségét, kívülállóságát hangsúlyozzák vele. Így történt ez a megrázó Precious esetében is, amelynek extrémen túlsúlyos, hátrányos helyzetű kamasz lány főhőse családon belüli molesztálás áldozata.

Pál Adrienn (2010)

Még egy molett ápolónő a listánkon, ráadásul hazai pályáról: Kocsis Ágnes filmjének főszereplőjére ráadásul az említett elidegenedettség is igaz, és épp tenni akar ellene, ezért indul el megkeresni a gyerekkori barátnőjét. Hisz Pál Adrienn nem a főhős neve ebben a filmben, hanem a célszemélyé.

Tökéletes hang-filmek (2012, 2015, 2017)

Háj Amy: csak így hívják a Pitch Perfect énekcsapat legkarizmatikusabb tagját ezekben a zenés filmekben, ezt a becenevet pedig maga választotta, hogy ezzel előzze meg a súlyán való gúnyolódást. Az őt alakító Rebel Wilson pedig egyike azon kevés színésznőnek, aki a nem épp Hollywood-kompatibilis testalkata ellenére is sztár tud lenni manapság az álomgyárban.

A kém (2015)

Rebel Wilson mellett az utóbbi években még Melissa McCarthy tudta elérni ugyanezt, sőt belőle szabályos húzónév lett, akire komplett filmeket lehet alapozni – pár évtizeddel korábban ez még elképzelhetetlen lett volna. McCarthy pedig készített már nagyon szórakoztató és rettenetesen gagyi filmeket is, előbbi kategória egyik legkiválóbb példáját például Magyarországon kémkedve.

Dumplin' – Így kerek az élet (2019)

Dumplin egy túlsúlyos tinilány beceneve, akit az egykori szépségkirálynő anyja (Jennifer Aniston örömjátszik a szerepben) hív így, azaz Gombócnak. Egyfajta generációs lázadás is hát, amikor Dumplin benevez a kisváros szokásos évi szépségversenyére, és ebben még társakat is talál, hogy leszámoljanak a begyepesedett szépségideálokkal. Közben viszont elkezdik élvezni is a dolgot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.