Jobb ember leszek!: ilyen volt egy egész hónap a dicséret jegyében

Forrás: Shutterstock -
barátság család mozgalom jobb ember leszek kampány 2019 érzelmek Jobbemberleszek dicséret
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bank diszpécsere, a kolléganők és a közeli barátok is kaptak tőlem dicséretet februárban. Akadtak nehézségeim, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, felveszem a kesztyűt. Úgy vélem, megérte, bár erről lehet, hogy a dicséretben részesülőket kellene inkább megkérdezni. De lássuk, hogyan teljesítettem én a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívását, amelynek a középpontjában a dicséret állt.

Kicsit szabadon értelmeztem a dicséret fogalmát, ugyanis nem idegen tőlem, hogy megdicsérjem valaki ruháját, frizuráját, de az sem ritka, hogy tudtára adom a kolléganőknek, ha írtak egy remek cikket. A páromnak is szívesen elmondom, ha büszke vagyok rá akár a munkabeli teljesítménye miatt, de a hétköznapi apróságokat is gyakran megköszönöm neki. Legyen az egy vacsora vagy akár egy mosogatás. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy emelem a tétet, és próbálok olyan dolgokat kimondani, amiket eddig nem sokszor.

„A bank diszpécsere, a kolléganők és a közeli barátok is kaptak tőlem dicséretet februárban” – A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Bár gyerekkoromban a dicséret is nehezemre esett, sőt az is, hogy egyáltalán hozzászóljak valakihez, akihez egyébként nem szoktam. Nehéz ezt most elhinni, amikor a kolléganők bizonyára sokszor kívánják azt, hogy bár lennék egy kicsit halkabb, de tényleg így volt. Emlékszem, amikor általános iskola első osztályában az Anett nevű osztálytársamnak volt egy pulcsija, amelynek az elején egy nagy retikül volt. Nagyon tetszett, és arra gondoltam, hogy megdicsérem, de nem mertem hozzászólni. Anett ott állt a tesicuccok előtt, kereste a nadrágját, én meg nem szóltam egy szót sem. Ezek után meglepő lehet, hogy Anett-tal még mindig barátnők vagyunk, de akkor oda se mertem menni hozzá. Ma már minden hülyeséggel merem zaklatni.

Ahogy írtam: ma már a dicséret nem esik nehezemre, bár idegenekkel nem sűrűn gyakorlom. Ebben a hónapban úgy adódott, hogy fel kellett hívnom a bankomat egy adatmódosítás miatt. A diszpécser hölgy bizonyára nagyon fiatal volt, az sem kizárt, hogy még diákmunkán ült a telefonközpontban. Rendkívül készséges volt, minden kérdésemre kimerítően felelt, pár perc alatt elintézte, amiért hívtam. Az jutott eszembe, bizonyára rengeteg hívást fogadott már ma, szidalmakban is lehetett része, hiszen van, hogy akadozik a netbank, és számos embernek akadhat problémája. Éppen ezért rászántam azt a néhány pillanatot, hogy megköszönjem neki, hogy ilyen kedves és türelmes volt velem, elmondtam, hogy jól végzi a munkáját és további szép estét kívántam. Remélem, hogy jólesett neki, mindenesetre nekem igen.

Azt is el kell ismernem, hogy az utóbbi hetekben sokszor voltam elviselhetetlen, amit épp a hozzám legközelebb állók érzékelhettek. Valószínűleg az elviselhetetlen és hisztis Zsófiból Kata barátnőm kapott a legtöbbet. Nem akartam, hogy azt higgye, hirtelen metamorfózison estem át, és már örökre ilyen leszek, így próbáltam a tudtára adni nemcsak azt, hogy elviselhetetlen és hisztis Zsófi nem marad itt örökre, hanem azt is, milyen hálás vagyok azért, hogy ilyen barátnőm van. Azt hiszem, ezt nem tudom neki elégszer megköszönni.

„Hálás vagyok azért, hogy ilyen barátnőm van” – A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Mostanában anyukám is jócskán rászorult a dicséretre, hiszen a 96 éves nagynénjét gondozza nap mint nap. És bár a néni kitűnő egészségnek örvend és különösebb felügyeletre nem szorul, a rigolyáit néha mégsem könnyű elviselni. Anyukámnak bizonyára olykor nehezére esik, hogy ne üljön egész nap a kert hátsó sarkában a málnabokrok mögött egy magazinnal, hogy a nagynéni ne vegye észre, merre bujkál. Inkább mosolyogva teszi a dolgát. Azt hiszem, nem sokan mondják el neki, mennyire jól csinálja, én most próbáltam a tudtára adni.

Úgy vettem észre, hogy a kolléganők is nagyon várták a februári kihívást, hogy agyondicsérjem őket. Ha egy nap véletlenül kimaradt, azonnal figyelmeztettek, szinte már versengtek azért, hogy kinek mondjak valami szépet. Így volt, aki az új tetoválásáért kapott néhány kedves szót, de olyan is, akinek a főzőtudományát dicsértem meg.

Mi is a Jobb ember leszek! mozgalom?

Ha szeretnéd kipróbálni magad a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmában, nem késő csatlakozni. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen kihívások várhatók még 2019-ben, kattints ide! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is, ahol megoszthatod tapasztalataidat másokkal, és azt is láthatod, a Life.hu szerkesztői, újságírói milyen sikerrel teljesítik a kihívásokat.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy Peller Mariann hogyan alkalmazza a dicséretet a mindennapokban, itt olvashatod el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.