Az Attraction lenyűgözte az amerikai Csillag születik zsűrijét

Attraction tehetségkutató Magyarország America's Got Talent tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Britain's Got Talent műsorát 2013-ban nyerte meg az Attraction Látványszínház magyar csapata. Most a Bajnokok szériájában tértek vissza a műsorban, ahol az 50 legsikeresebb produkció versenyez egymással. Lenyűgözték a zsűrit produkciójukkal. 

Lenyűgözte az amerikai zsűrit az Attraction Látványszínház magyar csapata. 2013-ban nyerték meg a Britain's Got Talent műsorát, most pedig az amerikai szériába is meghívták őket, amelyet a Bajnokok névre kereszteltek. Itt minden idők 50 legsikeresebb produkciója méri össze a tudását.

A csoport vezetője, Szűcs Zoltán örül a sikernek. A Fókusznak elmondta: mindenhonnan érkeznek megkeresések, nemcsak Amerikából, hanem a világ minden tájáról. Jelenleg egy kínai fellépésre készülnek.

Bizarr ügynökségi fotók: répapénisz, égő haj és testcserés kentaurhttp://www.life.hu/kult/20190206-bizarr-ugynoksegi-fotok-repapenisztol-ego-haj-es-testcseres-kentaur.htmlA stockfotók, azaz az illusztrációnak szánt képek között találhatunk olyan darabokat is, amelyeknél okkal tesszük fel a kérdést: vajon milyen elvetemült témához szeretnék ezt hozzárendelni? Galériánkban összeszedtük, melyek a stockfotózás legérthetetlenebb darabjai. Van itt testcserés kentaurtól kezdve az abakuszon hegedülő félszemű emberig minden, amit csak kívánhatunk. KultOrigoII. Erzsébet királynő 66 évvel ezelőtt vette fel hivatalát édesapja halála utánhttp://www.life.hu/kult/20190206-ii-erzsebet-kiralyno-66-evvel-ezelott-vette-fel-hivatalat-edesapja-halala-utan.htmlA leghosszabb ideig trónon lévő női uralkodónak számít II. Erzsébet királynő, aki napra pontosan 66 évvel ezelőtt vette fel hivatalát. A korona több mint egy évvel később került a fejére. Kult--Már 15 éve használjuk a Facebookot, így festett a kezdetekbenhttp://www.life.hu/kult/20190205-mar-15-eve-hasznaljuk-a-facebookot-igy-festett-kezdetekben.htmlAkár azt is mondhatnánk, hogy ijesztő mértékben eluralta életünket a Facebook és a közösségi média. És ha ezt mondanánk, nem hazudnánk. A Facebook ugyanis már 15 éve hálózza be az életünket, a születésnapos oldalnak jelenleg 2,7 milliárd felhasználója van. Kult--Öt izgalmas és érdekes sztori, amelyekkel elkalandozhatsz a jelenbőlhttp://www.life.hu/kult/20190205-ot-izgalmas-es-erdekes-sztori-amikkel-elkalandozhatsz-a-jelenbol.htmlSokan hallottuk fizikaórán az ikerparadoxon néven emlegetett feltevést. Az elmélet lényege, hogy ha egy ikerpár egyik tagja fénysebességgel utazna, amíg a másik a Földön marad, az űrutazó nem öregedne, itthon hagyott testvére viszont igen. A tudomány jelenlegi állása szerint tehát elméletben lehetséges az időutazás, a filmekből és sorozatokból ismert időgépekre azonban még jó darabig várnunk kell. Természetesen az írókat és a rendezőket is megihleti az ötlet, már a 18. században is születtek időutazós kitalációk. Ebben a cikkben most a modern tévétörténelem legérdekesebb alkotásait vesszük sorra. KultOrigoÚjra keresik Budapest daláthttp://www.life.hu/kult/20190204-ujra-keresik-budapest-dalat.htmlIsmét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton. KultOrigoKleopátra, Erzsébet, Viktória és a többiek: a filmvászon legemlékezetesebb királynőihttp://www.life.hu/kult/20190130-a-filmvaszon-legemlekezetesebb-kiralynoi.htmlJanuár végén kerül a hazai mozikba a Két királynő című film, amelyben I. Erzsébet angol és Stuart Mária skót uralkodónő rivalizálásának történetét láthatjuk megelevenedni. Ennek apropóján listára gyűjtöttük azokat a (valóságban is élt) királynőket, akik a mozivásznakról is korlátlanul uralkodni tudtak. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.