A Dal 2019: Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte a harmadik válogatót

Forrás: A Dal / Instagram -
A Dal 2019 Pápai Joci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Bogi és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2019 harmadik válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Petruska, a Ruby Harlem és a Mocsok 1 Kölykök, a tévénézők szavazataival a USNK jutott tovább az elődöntőbe.

A mindössze 16 éves Nagy Bogi Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől, akárcsak A Dal két évvel ezelőtti győztese, Pápai Joci, aki Az én apám című dalt adta elő (mindkét számot szerzőként jegyzi Molnár Ferenc Caramel). Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott.

A négy zsűritag zenész, előadó – Vincze Lilla, Both Miklós, Mező Misi és Nagy Feró – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők a produkciók elhangzása alatt 1-től 10-ig pontozhattak SMS-ben, ezeket összesítették, átlagolták, és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.
A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a USNK és a Posztolj című dal lett, így ez a formáció is folytathatja.

Forrás: A Dal / Instagram


Ezzel kialakult az elődöntők 18-as mezőnye, amely február 9-én, majd 16-án lép színpadra a döntőbe jutásért. A Dal 2019 február 23-ai fináléjába nyolc produkció jut.
Az adás után elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.