Jobb ember leszek: Vesd be a dicséret és a kedves szavak erejét!

Forrás: Shutterstock -
munkahely kihívás kedvesség család szeretet mozgalom Jobbemberleszek dicséret
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magadban sokszor megjegyzed, hogy tetszik a kolléganőd szoknyája vagy a frizurája? Esetleg ösztönzőleg hat rád valaki teljesítménye, de nehezen mondod el neki? A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívása abban segít, hogy a dicséret és a kedvesség erejével szerezz másoknak néhány szép pillanatot. Természetesen ettől neked is sokkal jobb lesz majd a napod, hiszen örömet szerezni mindig boldogság.

Az érzelmek kimutatása sokak számára nehéz. A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának januári kihívásával már bedobtuk olvasóinkat a mély vízbe, ugyanis mindennap ki kellett mondaniuk valakinek: „szeretlek".

Mondj valami kedveset, szépet valakinek, akinek ettől szebb lesz a napja Forrás: Shutterstock

A februári feladat is egy kicsit az érzelmek kifejezéséhez kapcsolódik. Szeretnénk, ha a mozgalomhoz csatlakozók mindennap megdicsérnének valakit, mondanának néhány kedves szót. Mondd el anyukádnak, feleségednek, hogy finomat főzött vacsorára, mondd a barátnődnek, hogy ő a legjobb barát a földön, de akár a metrón egy idegenhez is odaszólhatsz, hogy tetszik a kabátja. Az edzőteremben melletted edző is biztosan örül majd, ha elmondod, mennyire tónusos az izomzata. Mondd el a gyerekednek, mennyire büszke vagy rá, az étteremben üzend meg a szakácsnak, mennyire ízlett a fogás. A lényeg, hogy mondj valami kedveset, szépet valakinek, akinek ettől szebb lesz a napja.
Ez egy kétirányú utca: ha valakinek örömet szerzel, neked is sokkal jobban indul majd a nap. A dicséretből beszélgetés is kibontakozhat, így akár úgy barátokat is szerezhetsz. Képzeld csak el, hirtelen ezt suttogják majd a munkahelyeden, milyen kedves ember vagy.

Az se csüggedjen el, aki a januári kihívásunkba még nem vetette bele magát, ugyanis az év során bármikor lehet csatlakozni. Minden hónapban más feladattal készültünk olvasóink számára, ami abban segít, hogy mind egy kicsit jobb emberek legyünk.

Csatlakozz te is a Life.hu mozgalmához, oszd meg tapasztalataidat a Facebook-csoportban Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy a kihívásokon nem lehet elbukni, a cél, hogy egy kicsit mindenki kimozduljon a komfortzónájából. A mozgalomhoz létrehozott Facebook-csoportban bárki elmondhatja, mit tapasztalt, és motiválhatjuk egymást az újabb kihívások előtt és közben.

A szerkesztőség tagjai sem tétlenkednek majd. Minden egyes hónapban a Life.hu más-más munkatársa teljesíti az éppen aktuális kihívást, tapasztalatait pedig egy cikkben meg is osztja a hónap végén. Ezenkívül számos cikket, interjút, riportot lehet majd olvasni, amelyeket szakértők bevonásával készítünk azért, hogy egy kicsit még inkább ráhangolódjunk a feladatra.

Ha kíváncsi vagy, milyen kihívások várnak még ebben az évben, kattints ide! Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz te is, legyünk együtt jobb emberek!

10 film, amit nagyon várunk 2019-benhttp://www.life.hu/kult/20190130-tiz-film-amit-erdemes-lesz-megnezni-2019ben.htmlHa már nemrégiben összeszedtük az előző év filmes kedvenceit, itt az ideje az előretekintésnek is – főleg, hogy 2019 izgalmas évnek ígérkezik a moziban, már az első heteiben is. Így hát listára gyűjtöttük azokat a (lehető legkülönfélébb) filmeket, amelyek kedvéért mi biztosan be fogunk ülni idén a nézőtérre, és azt is megmondjuk, melyikre miért lesz érdemes. KultOrigoA metrózás szürke pillanatait dobja fel illusztrációival ez a New York-i művészhttp://www.life.hu/kult/20190130-a-metrozas-szurke-pillanatait-dobja-fel-illusztracioival-ez-a-new-yorki-muvesz.htmlEgy New York-i illusztrátor elképzelt szörnyekkel, mesefigurákkal színesíti meg a metrózás szürke pillanatait. KultOrigoAndy Vajnát Kisvárda díszpolgárává avattákhttp://www.life.hu/kult/20190130-andy-vajnat-kisvarda-diszpolgarava-avattak.htmlAnyai nagyszülői ágon kötődik Kisvárdához Andy Vajna, aki gyerekkorában gyakran vendégeskedett a településen. Most díszpolgárrá avatták a kisvárosban. Kult--Lindsay Lohan újra egy filmben szerepelhttp://www.life.hu/kult/20190130-lindsay-lohan-ujra-egy-filmben-szerepel.htmlA botrányhős színésznő sokáig hanyagolta a hivatását, de most újra egy filmben szerepel. Kult--Elhunyt James Ingram Grammy-díjas énekes, dalszerzőhttp://www.life.hu/kult/20190130-elhunyt-james-ingram-grammy-dijas-enekes-dalszerzo.htmlSzervezete nem tudta legyőzni az agydaganatot, így a napokban elhunyt James Ingram Grammy-díjas énekes, dalszerző. Kult--Újra rendezhet Marton Lászlóhttp://www.life.hu/kult/20190130-ujra-rendezhet-marton-laszlo.htmlMarton László a 2017-ben kirobbant zaklatási botrányai óta visszavonultan élt, de most lehetőséget kapott és újra rendezhet. A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kérte fel, aki úgy érzi, hogy minden szempontból jó döntés volt az egykori főrendezőt választani. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.