Meghalt Pete Shelley, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekese

Buzzcocks Pete Shelley
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
63 éves korában elhunyt Pete Shelley, az ikonikus brit punkzenekar, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekese. A zenész az utolsó éveiben a feleségével annak szülőhazájában, Észtországban élt, és ott halt meg csütörtökön, a hírek szerint szívrohamban.

Pete Shelley 1955-ben született Manchesterben, és ott alapította meg a Buzzcocks együttest 1975-ben Howard Devoto énekessel, a következő évben pedig már ők játszottak a Sex Pistols manchesteri koncertje előtt. Az együttes gyorsan a legnépszerűbb punkzenekarok közé került, és miután Devoto távozott a zenekarból, a gitáros Shelley lett az énekes is - írja a nuus.

A Buzzcocks jelentősége igazán a feloszlása után lett nyilvánvaló, óriási hatást gyakorolt az amerikai punkszíntérre és az indie rockra, és a legtöbb valamirevaló, torzított gitárokkal dallamos zenét játszó előadó az előképei között emlegette, például az R.E.M., a Pixies, a Nirvana, a Green Day. Még egy angol tévéműsor is az együttestől kölcsönözte a nevét (a Sex Pistols albumcímével kombinálva), a zenei vetélkedőműsor Never Mind the Buzzcocks.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.